Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)

Iratok

Mit vár a kormánybiztosság az Országos Építésügyi Tanácstól? A szervezeté­ről szóló rendeletek szerint „a Tanács a kormánybiztos által eléje terjesztett ügyekben véleményt nyilvánít." Ez kritikai tevékenységre utal, amely önmagá­ban nemleges. De a rendelet azt is kimondja, hogy „a Tanács a kormánybiztos támogatására" alakíttatott, tehát igenleges tevékenységre is. Mit jelenthet egy egyedi szerv részére egy testület támogatása? Kétségkívül kettőt: szakszerű vagy politikai támogatást. A Tanács összeállítása olyan, hogy a jogalkotó mindkettőt várja tőle. Én pedig a mindkétféle támogatást kérem, politikai alatt természete­sen azt értvén, hogy működésem részére, amennyiben azt helyesli, a közvéle­ményt megnyerni igyekszik. Magam a Tanácsban jelentkező szakszerű bírálatot és tanácsokat mindig lelkiismeretes megfontolás tárgyává fogom tenni és remé­lem, hogy a Tanáccsal olyan összhangzó együttműködést fogunk kifejteni, amely most már erkölcsileg mindkettőnkre háruló óriási feladatnak a lehetőség határáig elmenő megoldását fogja eredményezni. Jegyzőkönyv — Budapest Főváros Levéltára, XIX. 2. a. 2. Újjáépítési Tanács jegyzőkönyvei. 35/c 1945. szeptember 27. VASZILIEVITS SÖMJÉN LÁSZLÓ DR. MINISZTERI OSZTÁLYTANÁCSOS 1 TÁJÉKOZTATÓJA AZ ORSZÁGOS ÉPÍTÉSÜGYI TANÁCS ÜLÉSÉN A LEGFONTOSABB JOGI SZERVEZÉSI ÉS GAZDASÁGI PROBLÉMÁKRÓL A Kormánybiztos Úr beszámolójához kapcsolódva — mondotta az előadó — megkísérlem, hogy mozaikszerűen a lehető legtömörebben tájékoztassam a tisztelt Tanácsot azokról a legfontosabb jogi, szervezési és gazdasági problé­mákról, amelyek eddig a Kormánybiztos Úr működése során felmerültek, megoldódtak, vagy megoldásuk folyamatban van. Á Nemzeti Bizottság meghatalmazása alapján a Kormánybiztos Úr — más kormányzati és közigazgatási tényezőktől eltérően — kezdettől fogva határo­zottan a tervgazdálkodás álláspontjára helyezkedett. Ezt célozta a székesfővá­rosra és annak környékére az építési anyagok tekintetében kibocsátott zárolási rendelet. 2 A kormány távollétében azonnal igénybe vettük a volt anyaghivatal építőipari részlegét, és azt — átszervezve — a tervgazdálkodás szolgálatába

Next

/
Thumbnails
Contents