Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
IX. A HAJÓZÁS HELYREÁLLÍTÁSA
sításáért, kérjük a kilátásba helyezett támogatást olyirányban, hogy a kishajósokat kötelezze a szövetkezetbe való belépésre, valamint az engedély nélküli hajósokat hajózási engedély kiváltásra, melyet csak a MAHAJOSZ tagságnak igazolása alapján kaphasson meg. A mai taglétszám mellett a szövetkezet mint olyan anyagilag teljesen tehetetlen, annál is inkább, mivel szerény jövedelmünket jórészt szervezkedésre kell fordítsuk. Kérünk legrövidebb időn belül intézkedést. Szabó László Zsurkán Tisztázat. - UMKL Közi. M. II. Jel. felj. 1948/sz. n. A két kishajózási szövetkezet ügyét a 7200j1948. (VII. 9.) Korm. sz. r. és a kiegészítését elrendelő 12350j1948. (1949.1. 15.) Korm. sz. r. úgy rendezték, hogy az északi határtól Gönyüig, és onnan Tolnáig terjedő Duna-szakaszon, vagy a Balaton mellett fekvő telephellyel működő géphajózási vállalatok csak a Magyar Hajófuvarozó Szövetkezet, míg a Tolna és Mohács közötti Duna-szakaszon működők csak a Bajai Hajózási és Kereskedelmi Szövetkezet tagjaiként foglalkozhattak személy és árufuvarozással. 149 Budapest, 1948. június 21. A KÖZLEKEDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM A KÖRÖSI HAJÓZÁS MEGINDÍTÁSÁHOZ HITELÁTRUHÁZÁS ENGEDÉLYEZÉSÉT KÉRI AZ ORSZÁGOS TERVHIVATALTÓL A Körös hajózható szakasza olyan helységeket köt össze, amelyek között nem áll fenn olcsó közlekedési kapcsolat. Ugyanezeket a helységeket a víziút egyúttal a Tisza közlekedésébe is bekapcsolja. A körösi utasszállító hajójáratok megindítását indokoltnak tartom, annál is inkább, mert az 1943. és 1944. évben megindított hajójáratok igen szép fejlődést mutattak. A hajójáratok megindítását megelőző kotrási műveletek befejeződtek és a hajózás megindítását csak a szükséges kikötői állóhajók, hiánya gátolja. A Körösön létesítendő 15 hajóállomás közül egyelőre tizet kívánok megnyitni, a mássik ötre csak később kerülne sor. Ez a tíz hajóállomás a következő Szelevény, Kunszentmárton, Öcsöd-Mesterszállás, Békésszentandrás, Szarvas, Mezőtúr, Endrőd, Gyoma, Köröstarcsa és Békés. A hajójáratok megindítása és a hajóállomások létesítése a fenti községeknek elsőrendű érdekük és mind a községek, mind pedig az érdekelt vármegyék kérik a hajójáratok megindítását. A hajóállomások létesítésének költségeihez a fenti községek