Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

VIII. A GÉPJÁRMŰ-KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉSE

hogy a szín nem felelt meg az akkori idők szellemének és az utazóközönség e szín miatt nem vette igénybe a pirostaxikat. Csak mint jellemző mentalitást jegyezzük meg e fonák gondolkodást. E foglalkozási ág egyébként úgy jött létre, hogy annakidején a technikai fejlődés kívánalmainak meg nem felelő lófogatú személyszállítás átállítása vált szükségessé vagy ilyen cím alatt cserélték ki a lófogatú engedélyeket taxiengedélyekre. Az így taxiengedélyessé váló kisiparosok a jó üzletmenet idején kávéházakban várták az alkalmazott gépjárművezetők elszámolását, s ha nem voltak megelégedve a napi bevétellel, a pénzt lesöpörték az asztalról, különféle gorombaságokat vagdosva a gépjárművezetőkhöz, azt elbocsájtották mondván, hogy a másik „gazda " sofőrje több bevételt tud elérni. így kényszerítették a vezetőket erkölcstelen fuvarszerzésekre. Amikor rossz volt az üzletmenet, maguk ültek a volán mellé. Tehették, mert a kocsik minden baleset és sérülés ellen biztosítva voltak. Igaz, ezekben az időkben a kocsik legnagyobb része életveszélyes állapotban volt, mert nem telett a javítás költségeire, amihez még az is hozzájárult, hogy a javítás időtartama alatt a kocsi a forgalomból ki lett vonva, ami kereset kiesést jelentett, szemben a nagyvállalattal, ahol megfelelő tartalékkocsival hidalták át e keresetkiesési lehetőségeket. Ez nem rosszakaratú megállapítás, hanem a tények felsorolása. Szükségesnek tartjuk még megemlíteni az engedélyek bérlőit. Ebben a foglalkozási ágban divatos volt a múltban az, hogy megfelelő összeköttetéssel rendelkező egyének különböző engedélyeket szereztek maguknak, MATEOSZ személy- vagy teherfuvarozási engedélyt és ezeket bérbeadták, különösen, ha nem rendelkeztek megfelelő anyagi eszközzel. Azt a nehézséget, hogy az üzemben tartott jármű tulajdonosa és az engedély birtokosa egy és ugyanazon személy lehetett, úgy hidalták át, hogy a bérbeadó tanúk előtt aláírt egy kocsi eladási szerződést és egy átírási engedélyt keltezés nélkül, mely okmányok a kelet beírásával biztosították a tulajdonjogot a bérbevevőnek. A megfelelő érdekképviseletnek azonban mindenkor az engedély birtokosa volt a tagja. Mint azt már fentebb is említettük, az engedély megszerzéséhez csupán összeköttetésre volt szükség. Az engedélyeket így nem az arra legalkalmasabb és legelsősorban illetékes gépjárművezetők kapták, hanem azt foglalkozásra való tekintettel bárki megkaphatta, mivel nem volt képesítéshez kötve ezen ipar gyakorlása. Egy-egy fuvarozási engedély 2—400 pengős vagy még nagyobb munkanélküli jövedelmet biztosított a tulajdonosnak, érdemes volt tehát felhasználni az összeköttetéseket és pár „kérlek alássan"-t elrebegni egy ilyen hasznot hajtó, minden különösebb befektetést és hozzáértést nem igénylő jogosítványért. Az a személy, akinek megfelelő anyagi állott rendelkezésére, vásárolhatott mgának taxi, vagy bérautófuvarozási engedélyt, mert az utóbbi idők felekezeti kérdéseinek kapcsán bárki eladhatta, illetve megvásárolhatta az engedélyeket, azokat a hatóságok nevére átírták, így jutott több személy több rendszámhoz. A viteldíjjelző készülék nélkül való személyfuvarozás, melyet szakmai nyelven bérautófuvarozásnak neveznek, teljes egészében, eltekintve az Unitas Rt.-tői és attól a pár rendszámtól, mely az Autótaxi Rt. birtokában volt, terjesen a kisipar kezében