Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
VI. A HIDAK ÚJJÁÉPÍTÉSE
Mivel a döntő szempont ma a munkák sürgőssége, a szakosztály javasolja, hogy az odaítélésnél az olcsóság és gyakorlat mellett a felszerelés vétessék elsősorban figyelembe. Ezek alapján javasolja, hogy a) a Batthyány tér—Kossuth Lajos tér között tervezett cölöphíd alépítményi munkáival Zsigmondy Béla Rt. Erdélyi és Vajda, Széchy Endre, 3 Fábián, Somogyi és György cégek együttesen kapjanak megbízást a legkedvezőbb Zsigmondy féle ajánlat alapján úgy, hogy a felszerelés utáni regié százalék és elszámolás egyszerűsítése érdekében a munkabérek és szociális terhek összege után számítható központi regieszázalékban számoltassék el, vagyis az elfogadott ajánlat: A vállalat által beszerzett anyagok után 5%, szállítások után 4% az építettő által beszerzett anyagok után 4%, szállítások után 3%, az összes tényleges helyszíni, munkadíjak és szociális terhek után 19 1/2% központi regié címén és végül haszon és vállalkozó munkadíj címén 7% számítható fel — forgalmiadó és bélyegilletékek. A vállalkozók az együttműködésre felhívandók és velük a végleges százalékok megállapítandók, esetleg a Széchy féle ajánlat által beszerzett anyagok és szállítások után nem számít fel központi regieszázalékot, de az ajánlat különben nem teljesen világos és a rendelkezésre bocsájtandó felszerelést nem adja meg. b) A pontonhíd munkáihoz az Erzsébet-híd víz fölötti pályaszerkezeti részeinek bontási munkái is kapcsoltassanak hozzá és külön adassék vállalatba a budai és külön a pesti oldalon levő részeken. A megfelelő felszereléssel és kedvező ajánlattal rendelkező vállalatok közül. Kenderessy Ernőt 4 cölöpverő felszerelésének kihasználása érdekében egyik híd roncskiemelési munkáinál, ötömösi Magyar Pált pedig felszerelése és gyakorlata folytán egyik dunai alagút építésénél szándékozik inkább foglalkoztatni a szakosztály, ezért javasolja a pontonhíd budai oldalán levő munkáinak elvégzésével László Jenőt, 5 a pesti oldalon levő munkák elvégzésével pedig Méhes Zoltánt 5 megbízta úgy, hogy az ajánlatukban levő bizonytalanságok a konkrét feladat megadásával még előzetesen tisztázandók legyenek, amennyiben ez nem sikerülne Kenderessy és Csengery Árpád ajánlata kerülne szóba. c) A Lánchíd budai nyílása pályaszerkezetének bontási munkáival a megfelelő bontási felszereléssel és gyakorlattal rendelkező Farkas Pál oki. mérnök bízassék meg, akinek ajánlata miután a munka konkretizálásával kapcsolatban egyértelműen tisztázandó. (A megadott százalékhatárok közül lehetőleg az alső határon.) A kiadásra kerülő munkák értéke kereken 10 millió pengőre becsülhető. A bizottság tagjainak kisebb hozzászólásai után a bizottság megállapítja, hogy a munkák odaítélése a nyilvános versenytárgyalás követelményeinek az adott viszoviszonyok melletti kielégítésével a Közszállítási Szabályzat értelmében történik és a szakosztály javaslatát elfogadja. k.m.f. Fogalmazvány. - UMKL KKM HI/2. 1945-5687.