Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

III.AVASUTAK A STABILIZÁCIÓ IDEJÉN

b) Azonos típusú munkáknak egy-egy vagy kevés számú műhelybe való csoporto­sítása, az újjáépítés során műhelyek szükségszerű átépítése és szerszámgépek átcso­portosítása mellett. Ezáltal a javítások gazdaságosabbá tehetők. Továbbá a tartalék alkatrész állag és az anyag szabványkészletek csökkenthetők (Pl. a dunakeszi fő­műhelyben javítjuk az összes 4 tengelyű személykocsikat, postakincstári és termes­kocsikat, ugyanitt építjük újjá az összes személykocsikat, az északiban a villamos mozdonyokat és motoros járóműveket stb). 8 II. MŰHELYI ANYAGGAZDÁLKODÁS Mindazokat az intézkedéseket, melyeket anyagmegtakarítás céljából részben a háború alatt, részben azóta tettük továbbra is fenntartjuk, illetve kiterjesztjük. III. GYÁRTÁS ÉS MEGMUNKÁLÁS 1. Az azonos alkatrészeket csak egy-egy műhelyben gyárthatjuk, hogy a tömeggyártás útján nyerhető előnyöket kihasználhassuk. Pl. csavarkapocs gyártás, kocsicsapágy­csésze kiöntés az istvántelki főműhelyben, stb. 2. Kizárólag külső csint szolgáló műszakilag nem indokolt megmunkálások el­hagyása. 3. Gépi berendezések korszerűsítése, modern megmunkálógépek beszerzése. Ezáltal a teljesítmény növelhető, a gyártás olcsóbbá tehető. 4. A szolnoki reszelővágó műhely korszerű üzembehelyezése. Ezáltal olyan reszelő­ket is újravágunk, amelyeket a magánipar nem vállal, s üzemünk mint árszabályozó is hasznot hajt. IV. JÁRŐMŰ JAVÍTÁS 1. Mozdonyoknál, a) tartalék kazánok építése a mozdonyjavítási időtartamok csökkentése céljából. b) A mozdonyok időszakos vizsgálatát a teljesítménnyel szorosabb összhangba kívánjuk hozni, hogy ezáltal elsősorban azoknak a mozdonyoknak a javítás alá vonását biztosítsuk, amelyek nagyobb teljesítményt végeztek, s ennélfogva nagyobb mértékben használódtak el. 10 2. Kocsiknál, a) teherkocsiparkunkat korszerűsítjük a már beszerzett légfék­berendezések felszerelésével. b) A helyreállítás keretében favázas kocsikat vasvázas kocsikká építünk át. c) A birtokunkban lévő kb. 2000 db görbős ágyat felszereljük modernebb személy­kocsijainkba. EGYÉB INTÉZKEDÉSEK 1. A műhelyekben nagyfrekvenciájú villamos hálózat építése az eddig sűrített levegős hajtású kézi szerszámgépeknek gazdaságosabb, korszerű villamos hajtású kézi szerszámgépekre való átcserélése céljából. 2. A cserejavítások rendszerét továbbfejlesztjük. Ezáltal a járómű javítási időtartam csökken 11 . 3. A különféle hegesztési eljárásokat még szélesebb körben alkalmazzuk.

Next

/
Thumbnails
Contents