Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!

Országos Versenybizottság rendelkezésére álló készletből természetbeni adományt is szándékozom adni. Egyben tisztelettel javasolom azt is, hogy azok is kapják meg­az újjáépítési érmet, akik a már felterjesztett javaslatok alapján kinevezésben, vagy soronkívüli előléptetésben részesültek. Az üzletvezetőségek már kaptak felhatalmazást arra, hogy az újjáépítésben kiváló érdemeket szerzett B és C táblázatú alkalmazottakat kinevezzék, vagy soronkívül előléptessék. A II. csoporttal kapcsolatban megjegyzem, hogy tudomásom szerint újjáépítési éremben eddig csak az Őszi Vásáron kitüntetett alkalmazottak részesültek. Az Országos Versenybizottság rendelkezésére álló természetbeni adományok kiosztását javasolom. Ezek szétosztását az Országos Versenybizottságra javasolom bízni. A III. ponttal kapcsolatban megjegyzem, hogy a kinevezés vagy soronkívüli elő­léptetés adományozása esetén külön elnöki elismerés kiadását nem tartom szükséges­nek. A IV. és V. ponttal kapcsolatban megjegyzem, hogy ilyen nagy tömegű elnöki elismerés kiadását nem tartom célszerűnek. Helyesebbnek tartanám, ha ezeket az alkalmazottakat az egyes üzletvezetőségek a verseny-híradókban dicsérnék meg és állítanák a többi alkalmazott elé példaként. Az Országos Versenybizottság csatolt javaslata az újjáépítés terén végzett kiváló teljesítmények személy szerinti indoklását nem foglalja magában, az indoklásokat annak idején a szolgálati főnökségek jelentéseikben megadták, amit a javaslat el­készítése végett a Versenybizottság rendelkezésére bocsájtottunk. A csatolt jegyzőkönyvben VI. pont alatt felvettekkel kapcsolatban az én állás­pontom is az, hogy az államvasutak újjáépítésében valamennyi alkalmazott kisebb­nagyobb eredménnyel részt vett és a jutalmazás teljesen igazságos és közmegelégedést keltő akkor lenne, ha minden alkalmazott soronkívül előléphetne, illetve magasabb órabérben részesülhetne. Tisztelettel kérem fenti javaslatom elfogadását és az Országos Versenybizottság megbízását arra, hogy a természetbeni jutalmakat a javaslatában felvett alkalmazot­tak között még a karácsonyi ünnepek előtt kioszthassa. Varga Fogalmazvány. - MÁV lg. 1945-56399. A javaslatot az előző dokumentumban közölt határozati javaslattal együtt megküldték a Közle­kedésügyi Minisztériumnak. Jóváhagyását ld. a következő dokumentumban. 1 A KKM 1945. augusztus 1-én kelt 21404. sz. rendeletéről van szó (MÁV lg. 1945-22243). 2 A MÁV lg. 1945-28956. sz. rendeletéről lehet szó. 8 A MÁV lg. 1945—32891. sz. 1945. szeptember 14-én kelt felterjesztésében 20 kiváló roham­munkás megjutalmazását javasolta a KKM-nek. A minisztérium a névsort 9 alkalmazottal kiegészítve jóváhagyta (MÁV HL. 1945/36. sz.). 4 Ld. az előző, 48/B sz. dok. 5 Ld. fenti 48/A. sz. dok. A számbeli eltérés oka nem ismeretes (u.i. ott 844, itt 768 előléptetés engedélyezéséről van szó).

Next

/
Thumbnails
Contents