Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!
39/A Budapest, 1945. június 27. A MÁV IGAZGATÓSÁG KÖRRENDELETE A FORGALMI SZOLGÁLAT ELLÁTÁSÁNÁL TAPASZTALT NEHÉZSÉGEK MEGSZÜNTETÉSÉRŐL Valamennyi Üzletvezetőségnek! Az orosz vasúti katonai parancsnokságok általános panasza, de saját megállapításaink szerint is, a forgalmi végrehajtó szolgálat ellátásánál nagyfokú közöny tapasztalható és aránytalanul sok a baleset. Ennek következtében a vonatforgalom lebonyolítása nagyon vontatott: a vonatok menettartama igen hosszú, az állomásokon való tartózkodás ideje igen nagy, a pálya, de különösen a rendelkezésre álló kevés mozdony és kocsi gazdaságtalanul kihasználatlan. A mozdony és vonatkísérő személyzet pedig az indokolatlan ácsorgások miatt nagy távolléti idő alatt kevés teljesítményt végez. Ennek megszüntetése országos érdek. Úgy a központi, mint az állomások vezetői és az ellenőrzésre hivatott alkalmazottak a forgalmi szolgálat ellátását tartsák fokozott felügyelet alatt. Ellenőrizzék, hogy a szükséges intézkedéseket, — vonatösszeállítás, kocsik ki- és besorozása, mozdony és csapat rendezések, mozdonyok kisérése és vonatra állítása, mozdonyok kísérése, engedély kérések, váltóellenőrzés és vágányvizsgálat megtartása, induló vonatok felírása, számadások előkészítése, átmenő kezelést végző vonatoknál árudarabok kikészítése, stb. — idejében megtették-e ? A vonatkeresztezések és megelőzések helyesen állapíttattak-e meg, nincs-e ezek miatt indokolatlan hosszabb tartózkodás? A kiadott rendelkezéseknek a végrehajtó személyzet megfelelő időben eleget tesz-e. Különösen fontos, hogy az intézkedéseket előrelátással, körültekintéssel, a forgalom biztonságának szem előtt tartásával, kellő időben tegyék meg és így a sokszor tapasztalt ideges kapkodást elkerüljék. A beható és alapos ellenőrzés egyúttal a helyes nevelés is. Meg kell akadályozni, hogy illetéktelenek a szolgálat lebonyolításába beavatkozzanak; a felsőbbség által kiadott rendelkezéseket, melyek az illetékes orosz vasúti katonai parancsnokság hozzájárulásával adatnak ki, végre kell hajtani. Ha a végrehajtást egyes külszolgálati orosz vasúti katonai parancsnokságok meg akarnák akadályozni, udvarias, de határozott formában tudomásukra kell adni, hogy a rendelkezés az igazgatósági orosz katonai parancsnokság tudomásával adatott ki. Ha ennek dacára is lehetetlenné tennék a végrehajtást, az illető orosz parancsnok nevének és rangjának megállapítása után a leggyorsabb úton részletes jelentést kell tenni igazgatóság F.I. osztályához. Meg kell követelni minden alkalmazottól a pontos és lelkiismeretes munkát, mert minden e téren tapasztalt nehézményt kérlelhetetlen szigorral tárgyalunk és minden mulasztást példásan fogunk megtorolni.