Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

I. A belkereskedelem helyzete a felszabadulástól a stabilizáció létrehozásáig

majd forgalomba, nevezetesen: bentonittal töltött szappanok vagy színszappanok, és így ennek megfelelően kellene ezeknek az árufajtáknak eladási árait rendezni. A múltban általában minden ármozgalom oka a külföldről származó nyersanyag áremelkedése, a szállítási költségek és a munkabérek emelkedése volt. Ezeknek a költségtényezőknek az emelkedését majdnem minden iparágban érvényesítettük áremelés formájában. Bár hivatalunk véleményezte, az akkori Gazdasági Miniszteri Értekezlet mégsem engedélyezte a papirosfeldolgozó-ipar, könyvkötők és dobozkészítők szakmai felárának módosítását. Ezekben az iparokban tehát az 1944. évi legutolsó munkabér-emelkedési árak vannak érvényben. Tekintettel arra, hogy az ügyosztály véleménye szerint az ilyen módon érvényben levő árak méltánytalanok, szükségesnek tartjuk ezeknek az áremelési kérelmeknek mielőbbi elintézését. Csikós d A VII/2. osztály jelentése a textilipari termékek árszabályozásáról a második világháború alatt A textiliparban a belföldön előállított és külföldről behozott textiláruk árainak megállapítása 1939. augusztus 26-án történt először. Ekkor a megállapított árak mint rögzített árak szerepeltek és később a megállapított áraknál is - különösen a falárrendszer idejében - kiindulási alapul szolgáltak. A rögzített árak azonban csak addig voltak tarthatók, míg a szükséges nyersanyagok az előállító gyárak rendelkezésére álltak. Ezeknek hiánya és az időközben rendeletileg előírt bérpótlékok a feláras rendszer bevezetését tették indokolttá. A feláras rendszerben a vállalatok a felárakból előálló költségtöbbletek egy részét háríthatták át az egyes cikkekre. A vállalat saját maga állapította meg, hogy az egyes cikkekre mennyi felártöbbletet hárítson át, szem előtt tartva azt, hogy a közszükségleti cikkekre kevesebb áthárítás történjen. Ezen rendszer alatt gyakran előfordult, hogy ugyanazon cikkek különböző áron kerültek forgalomba. A felárrendszerben a külföldi nyersanyagok óriási emelkedése folytán gyakran előfordult, hogy a felárak az alapáraknak sokszorosára emelkedtek. Ennek kiküszöbölésére szüntette meg a hivatal 1942. június 30-án a textiliparban a felárakat és vezette be az ún. sémakalkulációs rendeleteket. E rendeletek lényege az, hogy pontos és részletes előírások alapján a tényleges költségek figyelembevételével a vállalatok maguk állapították meg az árakat. A tényleges költségek maximumát azonban a hivatal sémakalkulációs rendeleteivel határozták meg. A vállalatok az általuk előállított cikkeknek megfelelően selyem-, pamut-, gyapjú-, kender- és lenséma alapján számíthatták ki áraikat. Kötelesek voltak a vállalatok a gyári árakon kívül a nagykereskedői és a fogyasztói árakat is kiszámítani. A nagykereskedői fogyasztói árak kiszámításánál bruttó haszonkulcsok voltak megállapítva. A megállapított árak a forgalombahozatal kezdetétől számított egy hónapon belül könnyen leellenorizhetők voltak. Ezen rendeleteknek volt köszönhető, hogy az áru