Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
III. A belkereskedelem szocialista átszervezésének első szakasza: a nagykereskedelem államosítása
21. és négy fióküzletének, Bp., Közraktár u. 32., Széchenyi rakpart 6., Albertfalva, Budafoki út 140., Budafok Tóth József u. 4. t. Cím által való átvételét. A Gazdasági Főtanács határozata értelmében a szövetkezetek egész vagyonát és teljes szervezetét t. Címnek kell leltárilag átvenni, kivéve az Összefogás Fogyasztási Szövetkezet nagyvásártelepi részlegét, melyet a Gyümölcs- és Zöldségfelvásárló és Értékesítő NV veszi át. Minthogy azonban az NV jelenleg még szervezés alatt áll, felhívom t. Címet, hogy az említett szövetkezet nagyvásártelepi részlegét is leltározza és ottani nagykereskedelmi részlegével együtt vezesse tovább mindaddig, míg átvételére az NV képes lesz. Az átvétellel kapcsolatban a felszereléseket, berendezési tárgyakat stb. szükség szerint az illetékes iparigazgatóság által kiküldendő szakértők becslése alapján az átvétel határnapján érvényes gyári beszerzési áron, az árukészletet pedig napi áron kell átvenni. A szövetkezetek hiteleit hitelátírással t. Címre kell ruházni. A szövetkezet részjegyeit a vagyoni státus megállapításával kapcsolatban a vagyoni állagból mint tartozást le kell vonni, és a tagokat vásárlási utalvány kiadásával kell kielégíteni. Egyebekben a 10 082-105/3/1949. GF határozat alapján kibocsátandó kormányrendelet rendelkezései lesznek az irányadók. A fent felsorolt nagy-budapesti szövetkezetek raktárán levő azon árufajtákat, amelyekkel t. Cím nem foglalkozik, az Állami Áruházak veszik át. Ezen árukészletek átvételére az Állami Áruházakat egyidejűleg felhívtam. Felhívom t. Címet, hogy a fenti szövetkezetek leltározását a mellékelt utasítás 1-2. pontjában említett személyek közreműködésével haladéktalanul bonyolítsa le, és a felsorolt szövetkezetek valamennyi (ingó és ingatlan) vagyontárgyát, a mellékelt leltározási utasításban foglaltaknak megfelelően, haladéktalanul vegye leltárba. A fent felsorolt szövetkezetek üzlethelyiségeiben azok felszerelési és berendezési tárgyainak, valamint az átvett áruk és pénzkészletek felhasználásával a Cím által megbízandó üzletvezetők, a leltározás befejezése után Cím nevében és utasításainak megfelelően, ugyancsak a Cím által kijelölt alkalmazottak közreműködésével az árusítást azonnal kezdjék meg, illetőleg folytassák tovább. A további árusítással megbízott üzletvezetők a leltározás előtti időből származó kötelezettségekre további intézkedésig fizetést nem teljesíthetnek. A szóban levő szövetkezetek feloszlása és felszámolása, valamint az átvett tárgyakért visszatérítés iránt külön történik intézkedés. Végül felhívom, hogy a leltározást végző megbízottakat jelen leiratomra hivatkozással megfelelő megbízólevéllel lássa el. A fent felsorolt szövetkezetek részére címzett és idecsatolt leveleket a leltározás alkalmából kézbesítés végett mellékelem. II Állami Áruházak Rt. A Gazdasági Főtanács f. évi február hó 3-án tartott ülésén hozott határozával elhatározta az Összefogás Fogyasztási Szövetkezetnek, Bp., V. Honvéd u. 22. és fióküzletének, a Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Dolgozói Fogyasztási Szö-