Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

III. A belkereskedelem szocialista átszervezésének első szakasza: a nagykereskedelem államosítása

c) üzleti hálózatunk kiterjesztésében. Árszabályozás A KÖZÉRT nem egyszerű elosztó szerv, amely mechanikusan végzi feladatát, hanem az állami közellátásnak is egyik szerve, s így tevékenységében a közérdekű szempontok dominálnak. Elég, ha rámutatunk, milyen jelentősége volt ebbeli műkö­désünknek a tojás téli tárolása, áruszűke idején a hús és zsír igazságos szétosztása, rizs, mák és más hiánycikkeknek a fogyasztókhoz való eljuttatása terén. Azzal a puszta ténnyel, hogy az árakat már diktáljuk a magánkereskedelemnek, egyben sza­bályozzuk is azokat és semmit sem von le az árszabályozó munkánk értékéből, ha a magánkereskedelem erre sokszor úgy reagál, hogy fillérekkel a mi áraink alá megy le, és ily módon csalogatja át a vevőt üzletébe. A télre betárolt meszes tojást olyan időpontban hoztuk piacra, amikor friss tojás már egyáltalán nem volt kapható, és az árak rohamosan emelkedtek. Azzal a ténnyel, hogy a tojást ebben az időpontban hoztuk piacra, előcsaltuk az elrejtett friss tojás­készleteket, és így előállott az a különös helyzet, hogy tél közepén egyszerre volt friss tojás és tárolt tojás kapható, és így a karácsonyi ünnepek előtti időben, olyankor, amikor más években szezonszerűen magas árat szokott fizetni a fogyasztó a tojásért, viszonylag alacsony szintre tudtuk az árakat visszaszorítani. Különleges feladatok Az árszabályozás rendes feladatán felül időnként különleges feladatokat is a KÖZÉRT-re bíznak. Ilyen volt az idén a karácsonyfaüzlet. A karácsonyfaüzlet törté­netében először történt meg, hogy mindvégig egyenletesen, sorbaállás és áruuzsora nélkül jutott a közönség karácsonyfához, centiméterre kiszabott áron és azonos áron a város minden pontján, mégpedig nagyon sok pontján a városnak, tehát a múlttól eltérően, amikor csak egyes piacokon és a Duna-parton árusították a karácsonyfát, a KÖZÉRT segítségével a város közel négyszáz pontján lehetett karácsonyfát kapni. Hibák A fenti feladatokból kifolyóan áll elő a KÖZÉRT üzletek egy alapvető hibája, amely az üzletek túlzsúfoltságában és az alkalmazottak túlterheltségében nyilatkozik meg. Ezt a problémát a személyzet szaporításával nem tudjuk megoldani, mert egy bizonyos ponton túl nem egészséges a személyzet létszámának növelése. Az egy főre eső forgalom emelkedését az idecsatolt táblázat mutatja. A túlterheltségen úgy fogunk segíteni, hogy hálózatunkat bővítjük és üzleteinket szakosítjuk. Az árudai alkalmazottaink soraiban még meghúzódó és a tőkés szellemtől átitatott személyeket igyekszünk kicserélni, hogy a hiánycikkeknél (lásd étolaj) itt-ott előfor­duló visszaéléseket végképp kiküszöbölhessük. Nagy figyelmet szentelünk éppen ezért a nevelés kérdésének, és ezt a célt szolgálja az év elején Rákoshegyen megnyitott KÖZÉRT-iskola, ahol négyhetes tanfolyamokon pártunk és a szakszervezet irányítása mellett képezik ki az eladókat a szocialista kereskedelem szolgálatára. Havonként 35 embert tudunk kiképezni, s így egy év alatt 350-400 fővel tudjuk növelni a politikai és erkölcsi szempontból kifogástalan személyzet számát.

Next

/
Thumbnails
Contents