Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében
tesszük, hamarosan jelentkezni fognak áremelési kérelmekkel azok az egyébként szoros árszabályozás alá tartozó cikkeket eló'állító termelők is, akik a szabaddá tett nyersanyagokat dolgozzák fel. Ezután fokozottabb mértékben fogja kikezdeni a még megmaradt fix árakat is. Ez a körülmény kihatásaiban oda fog vezetni, hogy az árhatóságnak a szabályozás alatt álló cikkek árkérdésével, illetve a megállapított árak változásával legalább annyit, ha nem többet kell foglalkoznia, mint amilyen munkamegtakarítás az egyes cikkek felszabadítása következtében előáll. Ez a szempont tehát azt kívánja meg és az eddigi gyakorlat is azt mutatja, hogy a szabályozás, ha hatásos akar lenni, lehetőleg hézagmentes kell hogy legyen, illetve egyes cikkek felszabadításánál a kölcsönös árkihatásokra igen erősen tekintettel kell lenni. A felszabadításra irányuló törekvés a továbbiakban arra az elgondolásra támaszkodik, hogy a kötöttség alól felszabadított anyagok áremelkedését a készárucikkek (amelyek továbbra is szabályozottak maradnak) megállapított ára meg tudja akadályozni. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen közvetett ármegkötés eleve is sikertelenségre van ítélve, illetve az ilyen közvetett megkötés csak normális piaci viszonyok között, kielégítő anyagellátás mellett vezethet sikerre. Ugyanez a helyzet a közvetett megkötés fordított esetében is, amikor az az elgondolás, hogy az alapanyagok megkötött ára önmagában elégségesnek bizonyul a készáru átalakulásának kézbentartására, ha az utóbbiakat szabadon hagyjuk. Az árak részbeni felszabadításánál a külkereskedelmi szempontokat, illetve az export-importból következő árkihatásokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Közismert, hogy különösen a nyersanyagok tekintetében a világpiaci árak a belföldi ipari árakhoz képest magasak, és ezek behozatalánál a belföldi árszint tartása érdekében igen jelentős árkiegyenlítésre lenne szükség. Számításaink nyers adatai szerint ez az árkiegyenlítési igény a 25 legfontosabb ipari nyersanyagnál 1 évre számítva 264 millió Ft körül van. Ezt állami eszközökből nyilvánvalóan nem lehet előteremteni. Az előteremtés vagy legalábbis a hiány nagy része előteremtésének egyedül egészséges módja az exportunkból a belföldi árak és a járulékos exporthaszon felett elért többletbevétel lefölözése. Az áraknak szélesebb körben történő felszabadítása nemcsak azzal a következménnyel jár, hogy az export tekintetében szóbajöhető áruk árai percek alatt felugranának az exportár határáig, henem egyidejűleg teljességgel lehetetlenné válik a lefölözés is, és így az árkiegyenlítési igény egészséges előteremtése. Az árak egy részének szabaddátétele az anyaggazdálkodási és az üzemek anyagellátási szempontjainak figyelembevételét is szükségessé teszi. A szabaddá tett iparágak természetszerűen vonzást gyakorolnak még a kötöttség alatt maradt nyersanyagokra nézve is, és megnehezítik azt, hogy a nyersanyagok elsősorban oda jussanak, ahol a kötött forgalom keretében közellátási jóvátételi vagy tervgazdálkodási szempontból fontos iparcikkeket állítanak elő. A szabad árak mellett tehát a kötött anyagforgalom még a megkívánt mértékben is nehezen oldható meg. Hatósági árak nélkül a készlet kiutalása nagyon könnyen az egyenlő elbánás elvét is sértheti, az egyes vevők magasabb árat kínálhatnak, mint amennyit a sokkal fontosabb iparág, különösen ha annak árai meg vannak kötve, megfizetni tud.
