Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1945 I. A HÁBORÚS KÁROKRÓL, AZ OKTATÁS MEGINDULÁSÁRÓL
A VKM III. és IV. ügyosztályának állásfoglalása szerint az adott időpontban fontosabb volt az iskolák épület- és felszereléskárainak pótlása. A könyvtárak feltöltését anyagi fedezet hiánya miatt, és mert szükség volt a megfelelő tartalmi előkészítésre, későbbi időpontra halasztották. (Uo.) 1 A kihagyott rész iskolatípusonként felsorolja a veszteségeket. 15 Gödöllő, 1945. november 10. A JÁSZÓVÁRI PRÉPOSTSÁG RENDI MEGBÍZOTTJÁNAK SEGÉLYKÉRELME A GÖDÖLLŐI RENDI GIMNÁZIUM ÉPÜLETÉNEK HELYREÁLLÍTÁSÁRA Miniszter Űr! Legelsősorban is őszinte hálával mondok köszönetet mélyen tisztelt Miniszter Úrnak gödöllői rendházunk és gimnáziumunk bombasérült tetőzetének és a háború okozta károknak helyreállításában nyújtott eddigi hathatós segítségéért. Eddig a tetőzet nagyobb részét sikerült megcsináltatni, és az épületben talált piszkot és rombolást oly mértékben lecsökkenteni, hogy a tanítás minimális menete, a legsanyarúbb körülmények között bár, de megindulhatott. Most, a tél küszöbén azonban olyan mérvű kiadások és szükségletek is jelentkeztek, mint az épület vízvezetéki berendezésének elengedhetetlenül szükséges javítása a fagykároknak rombolását megelőzendő, teljesen ablaktalan helyiségek bedeszkázása, az épület további tetőzetének bombaszilánk okozta kárainak megszüntetése stb., melyek az épületek minimális konzerválására a jövőre nézve nélkülözhetetlenek. Ezek megoldásához mély tisztelettel kérem rendem nevében Miniszter Úr további segítségét. Nem szeretnénk elfelejteni azt, hogy az eddig kapott 5 300 000 pengő segély is Miniszter Úr rendkívüli megértő pártfogásából folyósíttatott. Mégis a fent jelzett okok miatt újabb segítségét kell kérnünk. Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok ezért Miniszter Úrhoz, lenne kegyes szakembereivel meghatározni azt a keretet, melyen belül igen súlyos állapotban levő tanintézményeink helyreállítását engedélyezni méltóztatik és az ehhez szükséges segítséget megállapítva, azt több részletben nekünk nyújtani. Most, a tél küszöbén is tisztelettel kell kérnem újabb ötmillió segítséget, mivel az elmúlt egy hónap leforgása alatt mind az anyagárak, mind pedig a munkabérek minimális 300%-kal emelkedtek és a megkezdett munkák befejezéséhez ennyire okvetlenül szükség van. Kérésem megismételve maradok mélyen tisztelt Miniszter Úrnak mindenkor a legteljesebb tiszteletem kifejezésével, legkészségesebb híve Paulay Imre rendi megbízott, gazd. igazgató