Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1948 I. ISKOLASZERVEZETI ÉS TANTERVI KÉRDÉSEK AZ ÁLLAMOSÍTÁS ELŐTT
ként megállapított, és a javadalmas által befizetni köteles összeg az adóengedés %-ának megfelelő %-kal csökkentetnék. 4. A természetbeni járandóságok közül a párbérek megszüntetésére vonatkozó, évtizedek óta hangoztatott kívánság valamennyi egyházközségi alkalmazottat illetően jogos. A kívánság figyelembevétele azonban a kántortanítókat, tanítókat illetően csak az illetmény kiegészítő államsegély megfelelő felemelésével történhet meg. Az oly megoldás, hogy a meghagyott illetményföldekből 15, illetve 10 kat. hold jelöltessék meg és adassék ki kántori illetményföldnek - figyelembe nem vehető. Nem vehető figyelembe egyrészt, mert az egyházközség kezén megmaradt földterületek erre nem adnak lehetőséget, másrészt, mert a meghatározott célra meghagyott földterületek más célt nem szolgálhatnak. Kérem fogadja Miniszter Úr kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Mindszenty József bíboros, érsek Tisztázat. — UMKL VKM XV-36. 1948—418. 234/B Budapest, 1948. január 22. AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI ÜGYOSZTÁLY JELENTÉSE A MINISZTERNEK AZ EGYHÁZI TANERŐK TERMÉSZETBENI JAVADALMAZÁSÁNAK KÉRDÉSÉRŐL 1. A kántortanítói természetbeni lakások éppúgy, mint a lakások helyett biztosított lakáspénzek a javadalmi jegyzőkönyvekben a be nem számítható járandóságok (XII) rovatába voltak felveendők, mert ezek a javadalmak az államsegély szempontjából a helyi javadalmaknál figyelembe nem vétettek. A kántortanítói lakásjavadalom kántori vagy tanítói jellege (minősége) tehát a javadalmi jegyzőkönyvből nem állapítható meg, nem azért, „mivel ez a feltüntetés korántsem igazolása a tényleges helyzetnek", hanem azért, mert a be nem számítható járandóság éppúgy lehet kántori, mint tanítói. A kántortanítói természetbeni lakás kántori minőségét oly okmány igazolhatja (Canonica Visitatio 1 , az 1893. évi javadalom összeírásáról és megállapításáról felvett jegyzőkönyv stb.), melyből a lakásnak ez a minősége, azaz ilyen természetű eredete kimutatható. Az egyenlő elbírálás elve a kántortanítói természetbeni lakásoknál nem érvényesíthető. Nem pedig azért, mert a kántortanítói helyi javadalmak nagyon is eltérőek, más-