Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1947 IV. A NEVELŐKÉPZÉS REFORMJÁNAK KÉRDÉSEI

Szept. 5-én Ortutay Gyula válaszában tájékoztatta a hercegprímást arról, hogy „egyelőre a nevelő­képző főiskolák általános megvalósítása késik, csupán két, esetleg három nevelőképző főiskola felállí­tására gondolunk. A további nevelőképző főiskolák felállítása és e kérdés általános érvényű kitárgyalása már az új kormány feladata lesz." (VKM XV-36. 1947—3917.) 233/B Budapest, 1947. november 6. A MINISZTER VÁLASZA A HERCEGPRÍMÁSNAK A NEVELŐKÉPZŐ FŐISKOLÁK SZERVEZÉSÉRŐL A Bíboros Hercegprímás Úr 6644/1947. sz. levelére válaszolva megismétlem a szep­tember 5-én írott levelemben mondottakat. A nevelőképző főiskolák létesítése az ez évi költségvetési keret megszavazása előtt nem lehetséges, s felállításukhoz törvény, vagy legalább kormányrendelet szükséges. Egyelőre nem tettem mást, mint hogy a szegedi állami polgári iskolai tanárképző főiskola költségvetésének terhére kísérleti jelleggel két nevelőképző' főiskolai első évfolyamot nyitottam meg. Tekintettel arra, hogy ez a két évfolyam egyelőre kísérleti jelleggel működik, és hallgatói minősítéséről s az iskola jogi helyzetéről csak a későb­bi törvényes intézkedés dönt, a napokban megnyíló első évfolyamokat csak a kérdés ideiglenes megoldásának tekintem. A Bíboros Hercegprímás Úr által kért három katolikus nevelőképző főiskola fel­állításának kérdéséről addig nincs módomban nyilatkozni, amíg a nevelőképzés új rendjét (ide értve a jelenleg működő tanítóképzők és az újonnan felállítandó nevelő­képző' főiskolák viszonyát is) illetően törvényhozásunk nem intézkedik. A főiskolák jogi helyzetének szabályozása ugyanis számos oly kérdést érint, amelyek szabályozá­sára magamat nem tartom illetékesnek. Levelének befejező részében a Bíboros Hercegprímás Úr többek között ezt írja: „Tiltakozom a püspöki kar nevében a rólunk is, nélkülünk is folyó terv ellen." Legyen szabad megjegyeznem, hogy a kísérleti jellegű két főiskolai évfolyam megindítása semmiképp sem sértheti a katolikus egyház törvényes jogait, hiszen az angolkisasz­szonyok budapesti tanárképző' főiskolája eddigi kereteiben zavartalanul folytathatja működését, az állam által felállított két főiskolai évfolyam létesítése pedig nem zárja ki azt, hogy a kérdés végleges rendezésekor a katolikus egyház szempontjai is tárgya­lás alá kerüljenek. Fogadja Bíboros Hercegprímás Úr Őszinte tiszteletem nyilvánítását. Ortutay Gyula Kiadmányozott fogalmazvány. — UMKL VKM XV-36. 1947—4453.

Next

/
Thumbnails
Contents