Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1947 IV. A NEVELŐKÉPZÉS REFORMJÁNAK KÉRDÉSEI

a köz, mely egyesekből nagy egészet csinál!" - az ötödik termelési alaptípusnak, a szociális termelésnek bemutatása. Senki sem fogalmazta meg Malthus (Malthus francia szociológus és bölcselő pesszimista távlatokat rajzolt híres fejtegetésében az emberiség sorsát illetően: az emberek száma mértani haladvány szerint nŐ, míg az emberek eltartásához szükséges javak csak sokkal lassúbb ütemben, számtani haladvány szerint képződnek. Az emberiségre váró éhhalált csak a háborúk és a járványok tudják lassítani.) hipotézisét olyan velősen, mint Madách embere: „Sok az eszkimó és kevés a fóka." Madách remekművét közgazdasági és szociológiai távlatok nélkül aligha lehetne megérteni és megértetni. Tovább lehetne a példákat sorolni minden szaktárgy köréből annak illusztrálására, hogy minden ismeretanyag közös csatornákon érintkezik, összefügg egymással. Helyesnek és életrevalónak tartom ezt az elvet tükröző továbbképző programunkat: 1. Szaktárgyi továbbképzést és azon túl a közös problémákat képviselő; 2. közgazdaságtani, szociológiai, történelemszemléleti, pedagógiai és gyermeklélektani ismereteink tágítását. Érthető örömmel fogadtuk a. továbbképzés hírét és annak sokat ígérő programját. Ezt mutatta az előadótermekben szorongó nevelők lelkes serege. A tanulás, a továbbhaladás iránti lelkesedés élénk bizonyítéka a nevelők demokratikus meggyőződésének, és hatásos cáfolata volt annak a téves, „megavasodott" híresztelésnek, mely szerint a nevelőtársadalom, tudásában elbizakodva, attól eltelve nem hajlandó tudomásul venni az idők múlását, és „megmerevedett, rozsdás nézetein" nem hajlandó változtatni. Tanulni nem szégyen; nézeteinket, életszemléletünket korszerűsíteni még nem gerinctelenség. A nevelői lelkiismeretesség kényszere az állandó tanulás. „Tanítani csak úgy tudunk eredményesen, ha tisztában vagyunk azzal, amiről beszélünk." (Keresztury D.: Továbbképzés és Demokrácia, 9. old.) Ezt az igazságot mindenki érezte, aki a tanfolyam elvégzésére jelentkezett. Ha a tanfolyam az előlegezett érdeklődést nem is elégítette ki minden vonalon, reméljük, a három évre tervezett tanfolyamnak ez csak átmeneti gyermekbetegsége volt. Csalódást okozott a beígért vezérkönyv hiánya. Az előadókat zavarta az a tény, hogy nem ismerték kezdetben „a hivatalos" álláspontot. A bizonytalanság és a segédeszközök hiánya sokakat elkedvetlenített. Szerencse, hogy a kitűnően megválasztott előadók tarsolya kimeríthetetlen volt, egyéni tapasztalataiknak közlése azáltal, hogy sok hozzászólást eredményeztek, termékenyen előmozdították a továbbképzést. A második csalódás a vezérfonál megjelenésekor ért. Kiderült, hogy a tanfolyamnak beígért vezérkönyv nem áll kellő példányban rendelkezésre. A hallgatóság csak az előadóasztalon láthatta legfeljebb. Olvasgatni, ezt tanulmányozni a többségnek nem állt módjában. A vezérfonal legfőbb feladatát az alapkérdések tisztázásában jelöli meg Keresztury D.: „Az elodázhatatlanul elvégzendő komoly továbbképző munkának, amelynek