Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1947 III. AZ OKTATÁS TÁRGYI FELTÉTELEI

díj (havi 150-250 forint között) pedig a szüló'k teljesítőképességét nyomasztóan veszi igénybe. A Budapesten tanuló vidéki gyermekek helyzete még kedvezőtlenebb, mert inter­nátusban való elhelyezésük a legköltségesebb. Állami internátus kifejezetten közép­iskolások számára egyedül az Erzsébet nőiskola leánygimnáziumának tanulóotthona, mely azonban az épület más célra való igénybevétele miatt csak a következő iskola­évben kezdheti meg működését. A legkedvezőtlenebb azonban a menekült középiskolai tanulók helyzete, mert intézményes támogatásukra még eddig nem volt lehetőség. Vidéken, különösen Sárospatak, Debrecen, Győr internátusai és népi kollégiumai szeretettel befogadják ugyan Őket, de ingyenes ellátásukra sem fedezetük, sem tartalékuk nincs. A költség­vetési hitelkeret nyújtotta lehetőség erejéig 1946. szeptember óta 217 menekült középiskolai tanulót részesítettünk 40-80 forintig terjedő egyszeri tanulmányi se­gélyben. Budapesten a menekült középiskolai tanulók az állami kollégiumban vagy népi kollégiumban nyertek ingyenes elhelyezést. Az 1947/48. költségvetési évben, részben az internátusi férőhelyek szaporításával, állami internátusok szervezésével, az Ösztöndíjak számának és havi összegének emelésével és több tanulmányi segély juttatásával kívánjuk és tervezzük a közép­iskolai tanulók helyzetét javítani. Az Országos Magyar Falusi Tehetségmentés intézménye a folyó iskolai évben már nemcsak általános szellemi képességeikkel kitűnő falusi és tanyai szegény tanulók megmentésével és felkarolásával foglalkozott, hanem művészi - speciális (zene, rajz) adottságaikkal kitűnő gyermekek istápolásával is. E célkitűzést szélesebb kör­ben igyekszik megvalósítani, és ezért az országban most első alkalommal képesség­vizsgálatait zenei vizsgálatokkal is kiegészíti. A rajztehetség megvizsgálása már eddig is folyt, de anyagiak hiányában csak kis mértékben. Az intézmény segélyezettjei közé az idén olyan főiskolai, egyetemi hallgatók fel­vételét is tervezi, akik tanáraik (főiskolájuk) véleménye alapján szakterületeiken a kiválók között is a legkiválóbbak és tanulmányaik folytatásában rendkívül hátrál­tatja Őket az a körülmény, hogy - szegény munkás, illetve paraszt szülőktől szár­mazván - szüleiktől támogatásban nem részesülnek, így tanulásra szánt idejük nagy részét létfenntartásuk költségeinek megkeresésére kell fordítsák. Olvashatatlan kézjegy Belső ügyviteli irat. — UMKL VKM XV—36. 1947. sz. n. — „L. V. 16. Simsayné."

Next

/
Thumbnails
Contents