Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1946 III. A NEVELŐK DEMOKRATIKUS ÁTKÉPZÉSE

lésén és a tanárképzés színvonalának emelésén kívül ez látszik a legjobb megoldásnak arra az állandóan hangoztatott kívánalomra is, hogy a jelöltek szociális viszonyairól történjék intézményes gondoskodás. Itt is hangsúlyoznunk kell, hogy a tanárképzés reformja részben anyagi kérdések és feltételek megoldásától függ, s a jelöltek anyagi teljesítő képességének kérdését nem lehet elhanyagolni. Megfelelő - egyben serkentő, versenyt fejlesztő - ösztöndíjak és messzemenő szociális intézmények, másrészt az általános iskolai tanárság anyagi helyzetének vonzóereje elengedhetetlen segítsége lennének a pozitív irányú kiválasztásnak. Ezzel kapcsolatban igen helyesli a testület a javaslatnak azt az elgondolását, hogy a magasabb képesítésű (és fizetésű) tanár taníthat alacsonyabb fokú iskolában is, mert ez is az iskolai színvonal emelését és a magasabb tanári képesítés igényét fokozná, ugyanakkor azonban a nevelők fizetési osztályba sorolása ne aszerint történjék, hogy milyen iskolafajban teljesítenek szolgálatot, hanem aszerint, hogy milyen képesítésűek. Csupán annak kikötése kívánatos, hogy az általános iskolai felső tagozatra képesített tanárok az alsó fokozatban csak akkor taníthassanak, ha a tanítóképzőből léptek át a tanárképzőbe, s így természetszerűen otthonosan mozognak az alsó fokozat osztálytanításának sajátos keretei között. Örömmel teszi magáévá a testület azt a demokratikus elvet érvényesítő és a helyes kiválasztást biztosító javaslatot is, amely szerint a tanítóképzőből kikerült tehetséges tanítók is bekerülhetnek - érettségi nélkül - az Országos Nevelőképző Intézetbe, s eminnen is csak a jelöltek javának jutna osztályrészéül a magasabb tanári képesítés megszerzésének lehetősége. Az utóbbiak kiválasztására javasolt módozatot azonban aggályosnak tartjuk, mert véleményünk szerint a vizsgái kiválasztás önmagában csak intellektuális szelekció, és a jelölt mennyiségi tudásának, sőt esetleg csak emlékezetben' képességeinek kiváló mértéke még nem bizonyítja tanári elhivatottságát és rátermettségét. Közismert lélektani tény, hogy a vizsgaeredmények nagyban függnek attól, hogy a vizsgázó lélektani szempontból milyen vizsgaalany. Egyetlen vizsgával eldönteni olyan súlyos kérdést, hogy a tanárjelölt utat kap-e az egyetemre vagy pedig megreked az általános iskolai gyakorlóévben, egész életén keresztül magában hurcolva a megbélyegző ítélet traumáját, és viselve a külső szemlélők hasonló természetű megítélését: nemcsak lélektani balfogás lenne, hanem az egyéniség jogának és a szabad pályaválasztás demokratikus elvének megnyirbálása is. Ezért azt javasoljuk, hogy egyrészt a jelölt oly egyetemi vizsgáztatók előtt állja ki a próbát, akik valóban tanárai voltak, s így a jelölt nem a vizsga alkalmával kerül először szemük elé - másrészt a vizsga csak egyik tényezője legyen a tanárjelölt megítélésének, és az Országos Nevelőképző Intézet elnöksége az első 2 év elvégzése s a vizsga letétele után a jelölt előzetes ismeretében, minden szükséges szempont figyelembevételével gondoskodjék arról, hogy a leggyöngébbek ne kerüljenek magasabb képzésre (még protekcióval sem), a többiek viszont maguk döntsék el, mihez éreznek hivatást. Nagyjából ugyanez áll a versenyvizsgára is, amelyhez a javaslat az Országos Nevelőképző Intézetbe való felvételt kötni szeretné. Minthogy az ismét csak értelmi irányú volna, másrészt amúgy is csak az úgynevezett jó vizsgaalanyoknak kedvezne, a tes-