Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1946 III. A NEVELŐK DEMOKRATIKUS ÁTKÉPZÉSE
ugyanazok maradnak, mint a régi elemi iskolában - a nevelők képzése a tantervmegfelelő átdolgozása után továbbra is a tanító(nő)képzo intézetekben történjék. Ugyancsak helyesli a testület azt az elvet, hogy a fejlettebb tanulóanyagot a szaktanítás magasabb követelményeivel foglalkoztató általános iskolai felső tagozat tanárainak képzése is a legmagasabb fokon, a gimnáziumi tanárokkal (legalább egy ideig) együtt folyjék [így], s készséges hozzájárulással fogadja a nevelőképzés szerves egységét és helyes szellemét biztosítani hivatott átfogó intézménynek, az Országos Nevelőképző Intézetnek felállítására vonatkozó javaslatot. Ez az egységes képzőintézet kitűnően biztosíthatná a kétféle képzettségű tanár alapkiképzésének egységét, irányítaná és ellenőrizné a nevelőképzés minden mozzanatát, kiegyenlíthetné azt a különbséget, amelyet a gimnáziumi érettségivel és a kiváló tanítói oklevéllel bejutó tanárjelöltek hoznak magukkal addigi képzettségük jellegében és fokában, s megteremthetné a kétfajta tanárjelöltek közös demokratikus szellemét is, amely az új Magyarország alapja lesz. Nem is kívánjuk már az érettségi után különválasztani a gimnáziumi tanárjelöltek képzését az általános iskola tanárjelöltjeitől, mert jól látjuk azokat a főleg politikai és társadalmi szempontokat, amelyek az egységesség mellett szólnak. Véleményünk szerint azonban - s ebben tér el testületünk felfogása a javaslatétól - mind az általános iskolai, mind pedig a gimnáziumi tanárok szaktudományi és neveléstani, lélektani-bölcseleti alapkiképzését nem az egyetemtől független Országos Nevelőképző Intézetre, hanem az Országos Nevelőképző Intézettel szervesen összefüggő bölcsészettudományi karra kell bízni. Felfogásunkat a következőkben okoljuk meg. Az általános iskola felső tagozatának leendő tanárait illetően: Az Országos Köznevelési Tanács javaslata rendkívül világosan látja, hogy az általános iskolában, főleg ennek felső tagozatában folyó munka korszakos jelentőségű lesz, mert ez „dönti el jövendő magyar életünk és műveltségünk színvonalát". Éppen ezért a leggondosabban biztosítanunk kell az általános iskolai tanároknak megfelelően alapos és korszerű szakképzését, már csak azért is, hogy az általános iskola felső tagozatának a régi gimnáziumi alsó tagozathoz mért elkerülhetetlen színvonalcsökkenését minél kisebb mértékre szorítsuk. Márpedig kétségtelen, hogy a legkorszerűbb és legbiztosabb tudás átadását az egyetem tanáraitól kell várnunk, akik ha nem mind született pedagógusok is, szaktudományuknak mégiscsak legjelesebb képviselői. Ugyanez áll a leendő gimnáziumi tanárok képzésére is, azzal a megtoldással, hogy az ő szaktudományi képzésüknek egységes, takarékos - ismétlések, hiányok és ellentmondások nélküli - folyamata csak úgy van biztosítva, ha az ő képzésük is kezdettől fogva az egyetemen folyik. Ha képzésük első két éve a nevelőképző intézethez, további évei az egyetemhez fűződnek, az a veszély fenyeget, hogy az egyetemen szükségszerűen újra kell kezdeni szaktudományi képzésüket, hiszen a tudományos képzés tervezett két fázisa között nem volna egyéb szerves kapcsolat, mint esetleg néhány előadó személyi azonossága. Hogy tehát el ne vesszen az alapkiképzés, hanem szervesen
