Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1946 I. AZ ISKOLAREFORM KÉRDÉSEI
ság növelte az újjal szemben mindig fellépő' bizalmatlanságot, határozatlanságot, ami sötétben tapogatódzássá vált. Ez részben elkedvetlenedést, részben pedig át nem gondolt, felületes, a reformot elvető kritikai megnyilatkozásokat szült. Ezt a terméketlen légkört növelte a differenciált szabadfoglalkozások gyakorlati megvalósításának lehetetlen volta, tárgyi (tanterem, taneszközök stb.) és személyi feltételek hiányában. Megnyugtatást csupán a polg. isk. és középiskolai tanterv tanulmányozása, valamint az az elgondolás adott, hogy megfelelő anyagiak birtokában, internátussal egybekötött körzeti (központi) ált. iskolák létesítésével biztosíthatók lennének a tárgyi és személyi feltételei, különösen az élő idegen nyelvek és zene szerint differenciálódó tanulók eredményes, az egyén és közösség érdekeit szolgáló oktatásának és nevelésének. Mindezek a lehetőségek és tények korlátozták a szabadfoglalkozási tárgyak kiválasztásában rejlő' „értékmentés" megvalósítását, a szülők, a gyermekek kívánságának szabad érvényesülését, de gátat szabtak a nevelők ez irányú hivatott irányításának is. Falun, városon, illetőleg középfokú vagy középiskolával bíró helyeken egyformán így volt, azzal a különbséggel, hogy a fent vázolt okok, légkör, bizonytalanság és tapogatódzás kiváltotta a részben indokolt, de a reform első évi eredményei szempontjából sajnálatos tényt, ami a szabadfoglalkozások iskolák közti felosztása kapcsán a múlt munkája alapján szerzett hírnév, közmegbecsülés valóságos és affektált értékének féltékeny őrzésében nyilatkozott meg. A középiskolák e magatartásával szemben áll a népiskolai tanítóság részéről a pedagógusok közötti válaszfal letörésének régi vágya, amit valamely élő vagy holt nyelv tanításának bevezetésével véltek elérni, mintegy középiskolai színezetet adva iskolájuknak. A népiskolai tanítóság „érzi" a nívó emelkedését, ami az oktatás terén az ismeretek gyarapodásában, a nevelés terén pedig a jellem gazdagodásában, annak színesebb, változatosabb és erőteljesebb voltában mutatkozna - kedvező feltételek mellett. Ez az ismeretgyarapodás, jellemgazdagodás, a színesebb, változatosabb, erőteljesebb egyéniség kialakulásának lehetősége, túl a nemzeti „értékmentésen" - nem vitatható a középiskolánál sem. Ez a változatosabb tananyagnak és feldolgozási módjának nevelő, az új élethez szabott emberformáló adottságában van. Népiskolánál az adottságokon felül a nívó emelkedését szolgálja az egyes tantárgyak szakonkénti tanítása. Jellemző és örömteljes az a tény, hogy a mai nehéz idők és a közelmúlt eseményei sem tudták a tanítóság idealizmusát, hivatásszeretetét megtörni. Bár a rendelet a polgári iskolai rendtartást írja elő az ált. isk.-ra, a népiskolai tanító mégis vállalja sok esetben a 30, felekezeti iskoláknál a 32 órai tanítást amellett, hogy az elmúlt évek oktatásából, az elmúlt események romboló nevelőhatásából [így] eredő szinte legyőzhetetlen nehézségek tornyosulnak eléje. Éhezve, fázva, az önképzés, a lelkiismeretes előkészülés eszközeitől megfosztva, sokszor szétdúlt, rombadőlt otthonnal, méltatlan váddal illetve, a holnap bizonytalanságától remegve, új utat tör, romokat