Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1945 IV. A MŰVELŐDÉSI MONOPÓLIUM FELSZÁMOLÁSÁNAK, AZ OKTATÁS DEMOKRATIZÁLÁSÁNAK KEZDETI LÉPÉSEI
a tankerületi főigazgatók csak abban az esetben gyakorolhatják, ha a tanítói létszámszaporítás tárgyi feltételei megvannak, és így a tanerő ténylegesen foglalkoztatható, illetve ha az alaprendelet 5. pontjának második bekezdésében megállapított létszám ezt szükségessé teszi. Tisztelettel javasolom Miniszter Úrnak, hogy a fentieket elfogadni és az iskolafejlesztés fennakadt munkáját ezúton ismét sürgősen megindíttatni méltóztassék, hogy ez - a magyar köznevelés történetében korszakot alkotó és magasan kiemelkedő iskolareform minél hamarabb és minél tökéletesebben keresztülvihető legyen. A tankerületi főigazgató helyett Olvashatatlan aláírás tanügyi tanácsos, gimnáziumi igazgató Tisztázat. — UMKL VKM 1945—69. 972. 1 Politikai község minden olyan település, amely az 1886. évi XI1. törvénycikk alá esik és községnek minősül. [Jogilag elismert községeket értettek alatta.] 74 Budapest, 1945. október 30. KÖRLEVÉL A TANKERÜLET] FŐIGAZGATÓKHOZ A FELNŐTT DOLGOZÓK KÖZÉPISKOLÁJÁNAK MEGSZERVEZÉSÉRŐL Több oldalról felmerült kívánságra a VK Minisztérium javaslatot terjesztett a Minisztertanács elé az önhibájukon kívül tehetségüknek megfelelő képzésben nem részesült felnőtt dolgozók iskolai képzéséről. A középiskolai képzés helyes megoldása végett tervbe vettem, hogy tankerületenként, a helyi szükségletek figyelembevételével, a közép- és középfokú iskolafajta megfelelő számú iskoláinak keretében külön e célt szolgáló iskolákat szervezek, melyek a kenyérkereső dolgozók délutáni-esti szabad idejében, rövidebb (6 hónapos) szorgalmi idővel, a különleges feladathoz alkalmazott tantervi és szervezeti rend szerint működnének. Ezekben az iskolákban tehát naptári évenként két osztály végezhető el, és tanulmányi bizonyítványaik a rendes iskolákéval azonos jogosítványt adnának. Tekintettel arra, hogy ezek az iskolák a rendes iskoláknál gyorsabb előrehaladással működnének, egyelőre mellőznöm kell keretükben az általános iskola megnyitását, helyette szükségképpen a polgári iskola és a gimnázium I-IV. osztályait kell fenntartanom az átmeneti időre, az érdekelt tanulók tényleges szükségletének és továbbhaladásuk lehetőségének biztosítására.