Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

XI. SZÖVETKEZETI MOZGALOM

424 Esztergom, 1948. december 30. RÉSZLET KOMÁROM-ESZTERGOM VÁRMEGYE ALISPÁNJÁNAK KÖZGYŰLÉSI JELENTÉSÉBŐL: A SZÖVETKEZETI MOZGALOM HELYZETÉRŐL • ' Mezőgazdasági vonal. A földművesszövetkezetekről szóló 8000/1948. Korm. sz. rendelet 1 értelmében az univerzális szövetkezetek kialakítása és a MOSZK kötelékébe tartozó szövetkezetek demokratizálása, illetve a demokratizálásra való előkészület megtörtént. Minden szövetkezetnél ki van jelölve a választási felelős, kinek köteles­sége, hogy a szövetkezet alapszabálya, a szövetkezeti autonómia szem előtt tartásával megtörténjen a demokratikus követelményeknek megfelelően az új igazgatóságok és felügyelő bizottságok megválasztása. A Hangya és a földművesszövetkezetek fúziójára való előkészület kifejezést nyert, amennyiben a MOSZK megküldi az idevonatkozó szükséges iratokat, úgy abban az esetben a fúziók végre lesznek hajtva. A vármegye területén földművesszövetkezeti terményfelvásárlók elszámoltatása a MOSZK részéről még teljes egészében nem fejeződött be, de nagyobb visszaélések sem történtek a vármegyében. A vármegye területén 8 kollektíván gazdálkodó szövet­kezet működik és 9 kollektíván gazdálkodó földbérlő szövetkezet, valamint megala­kult 15 földbérlő csoport. Ezek részben kollektíván, részben egyénileg művelik a bé­relt földet. A kollektíván gazdálkodó szövetkezetek közül ki kell emelni a baji táblás gazdálkodású földművesszövetkezetet, hol 36 tag 324 kat. hold területen saját föld­jét adta be a szövetkezetbe és munkálja meg közösen. Eddig elért eredményeik után joggal remélhető, hogy ez a kollektíván gazdálkodó szövetkezet minta és példa lesz az összes hasonló szövetkezeti megmozdulások között. A vármegye területén 3 traktorállomás működik: Szőnyben, Tatán és Kisbéren. A traktorállomások komoly segítségei a mezőgazdasággal foglalkozó parasztságunk­nak, és nagyban elősegítették azt, hogy a vármegyénk szántási munkálatai sikeresen elvégződtek. Fogyasztási vonal. A szövetkezeti áruellátás a vármegye területén jó. A szövetke­zetekben kapható áru majd minden alkalommal lényegesen olcsóbb, mint a magán­kereskedelemben. Szövetkezeti verseny. A vármegye területén levő 54 földművesszövetkezetből a mai napig 28 földművesszövetkezet van versenyben, mely szövetkezeteknek össztaglét­száma: 3690, és ezekből a tagokból egyéni versenyben van 2254 szövetkezeti tag. Versenyben van a szövetkezeteken kívül a vármegye 42 községe, 7284 taggal. A közel­látási beszolgáltatási versenyből kifolyólag a vármegye területén 7 földművesszövet­kezet kapott 4000 Ft-os díjat, mely mezőgazdasági kisgépek formájában kerül a szö­vetkezetek birtokába, mint szövetkezeti tulajdon. A kitüntetett földművesszövetkeze­tek a következők: bánhidai, esztergomi, sárisápi, száki, tarkányi, mocsai, csépi föld­művesszövetkezetek.

Next

/
Thumbnails
Contents