Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

XI. SZÖVETKEZETI MOZGALOM

folyamok tartásának, a fokozottabb irányító tevékenységnek és ellenőrzésnek tud­ható be. Mindezek nyomán megszűntéknek mondhatók a kezdetben erősen felbur­jánzott egyéni visszaélések, a bizalom viszont a szövetkezés iránt fokozódott. Az időközi tőkeerősödés nyomai már fellelhetők, s már egyesek életrevalósága is megállapítható. Miután a szövetkezeti élet kifejlődéséhez elsőrendű országos közgazdasági érdek fűződik, nem vonható meg a kormányzat részéről a jövőben sem a központosított irányítás és a hathatós kedvezményekkel, hitellel való fokozottabb támogatás. Célt szolgálónak tartjuk a vármegyei áll. gazdasági felügyelőségnek (munkaügyi felügyelők) a szövetkezeti élet irányításába való intenzívebb bevonását, mert a ter­melés és annak racionálása terén az irányításra nagyon is ráutaltak. Jó eredményt fog elérni a szövetkezetek közötti versenymozgalom megindítása, mert a nemes versengés csak fokozza a helyes szövetkezeti összefogást, növeli önbizal­mukat, mert máris elbírálhatónak vélik egyesek az eddigi működésüket. A vármegyéből eddig már három szövetkezet nevezett be a versenybe (Túrkeve, Cibakháza, Tiszaföldvár). Az 1948. évben meghozandó bírálati eredmény pedig ser­kentőleg fog hatni a többiekre is. Csomor Barnabás áll. gazdasági főfelügyelő, hivatalvezető Tisztázat. — UMKL FM Gazd. Felügy. O. 1948—10—102 734. 417 Balassagyarmat, 1948. március 20. A NÓGRÁD-HONT VÁRMEGYEI GAZDASÁGI FELÜGYELŐSÉG JELENTÉSE Az 1947. év folyamán erős lendülettel indult meg az egyes szövetkezetek munkája, s ez egész év folyamán fejlődésben volt. Egyes szövetkezetek átalakultak, mások ösz­szeolvadtak más szövetkezetekkel, de mindegyik azon dolgozott, hogy minél jobban szolgálja az újjáépítés, a hároméves terv sikerét és tagjainak jólétét. Nógrád-Hont vármegyében kétségtelenül legnagyobb szervezettel a Magyar Orszá­gos Szövetkezeti Központ kirendeltsége bír. Balassagyarmaton van a kirendeltség székhelye, s az 1947. évben összesen 131 gyűjtőkereskedővel, ezek közül 40 szövet­kezettel végezte a különféle termények felvásárlását és értékesítését. Ezek közül bizo­mányosként beszervezve 35 szövetkezet, illetve kereskedő volt. A MOSZK az 1947. évben a következő vételforgalmat bonyolította le: gabona­félékben 42 240 q; hüvelyesekben 1620 q; olajos magvakban 3040 q. Ezen cca. 470 vagont kitevő terményvásárlásokból a földmívesszövetkezetekkel 26 vagon termény nyert felvásárlást, egyéb szövetkezetek útján pedig 27 vagon vásároltatott fel. A kirendeltség igen szép működést fejt ki a megye ellátatlanjai részére való őrletés terén is, mivel havonta 60—65 vagon gabonát őröltet fel 15 malomban.

Next

/
Thumbnails
Contents