Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

Addig is azonban, míg a törvényes mezőgazdasági érdekképviselet szervezetének célszerű átalakítására sor kerül, átmeneti megoldásra van szükség. Ez az átmeneti megoldás a meglevő szervek dologi eszközeinek sürgős kiegészítésével volna megvalósítandó. A keresztülvitel mikéntjére nézve a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara és kerületének adottságaiból indulunk ki példaképpen. A kamara szaktisztviselői közül a kamara központjában nyolc, a kamarai kerületbe kihelyezve három teljesít jelenleg tényleges szolgálatot. A kihelyezett szaktisztviselők közül kettő a termelés érdekeit elsőrendűen szolgáló kamarai kísérleti állomásoknak [Homokjavító Kísérleti Gazdaság — Nyíregyháza, Növény- és Talajélettani Kísérleti Állomás és Szakkísérleti Gazdaság — Kisújszállás] a vezetője, egy szaktisztviselő pedig vármegyei kirendeltségvezető (Szolnok). Ezzel a szaktisztviselői létszámmal a kamara nem gondolhat arra, hogy akár hét törvényhatóságra kiterjedő kerülete mezőgazdasági helyzetének állandó megfigyelését is közvetlenül lássa el — amit egyébként a közlekedési nehézségek is csaknem lehetetlenné tesznek —, még kevésbé arra, hogy a termelés irányítását szolgáló szaktanácsadást szaktisztviselők kiküldésével valósítsa meg. Alkalmazkodnia kell tehát a lehetőségekhez, s éppen ezért a mezőgazdasági helyzet feltárása terén elsősorban a községi gazdasági elöljárók, mezőgazdasági bizottságok és az ún. kamarai levelező tagok havi helyzetjelentéseire támaszkodik, s ezeknek minél szélesebb körből való begyűjtésére törekszik, viszont ellenkező irányban, a gyakorlati szaktanácsadás keresztülvitelénél, egyelőre a kamarához forduló gazdák tájékoztatására kénytelen szorítkozni, a termelési bizottságoknak adott tájékoztatásokon kívül. A szaktanácsadás általánosabb, s a meglevő szaktisztviselői létszám mellett is alkalmazható eszközei sorában különösen nélkülözi a kamara a múlt év Ősze óta kényszerűen szünetelő szaklapját (Tiszántúli Gazdák) s a gazdaközönség termeléstechnikai vonatkozású tájékoztatására szolgáló szakközlemények (Alföldi Magvető kiadványsorozat stb.) kiadását. Fontosabb volna a jelenlegi viszonyok között az utóbbi — tehát szakközlemények kiadásának — sürgős [terjesztésének] lehetővé tétele. Pillanatnyilag ugyanis nem látunk más lehetőséget a gazdaközönség élőszóban termeléstechnikai tájékoztatására és irányítására, mint az ily célú szakközleményeknek röplapszerű terjesztését. Sajnos a kamara még az erősen lecsökkent létszámú szaktisztviselők törvényes illetményeihez szükséges anyagi fedezettel sem rendelkezik ez idő szerint, nemhogy szakközlemények nyomdai és terjesztési költségeire tudna áldozni. Gondoskodás tárgyává kellene tehát tenni, hogy a kamarák — anyagi helyzetük általános rendezését megelőzően is — termeléstechnikai kiadványok céljára külön anyagi támogatásban és nyomópapír-kiutalásban részesüljenek. A termeléstechnikai röplapok arra is célszerűen hívnák fel a figyelmet, hogy a gazdaközönség — tehát a földreform során földhözjuttatottak is — adott esetben részletes útmutatást díjtalanul nyerhet a kamaráktól s annak szakintézményeitől. Ez a személyes tanácsadás akadályai következtében szükséges írásbeli szaktanácsadás kiépülése szempontjából alapvető fontosságú volna.