Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE
zott, a meglevővel pedig félt a lakosság a földjeikre kimenni, mert úton-útfélen kitette magát, gépét, igáját az elkobzásnak, több napi igénybevételnek, vagy legjobb esetben a jószág kicserélésének. A közbiztonság javulásával a gazdatársadalom is hozzáfogott a termelőmunkához, ami az elhelyezett aknamezők miatt nagyon veszélyes volt és több áldozatot követelt. Az aknamezőkön kívül a kiterjedt lövészárokrendszer is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a területek míveletlenül maradtak, mert ezen árkok betemetése sok munkát igényelt és jelenleg sincs még elvégezve. A katonaság által visszahagyott és a gazdák kezén megmaradt igásállatokkal így nehezen indult meg a munka, mert a rendelkezésre maradt erő kevésnek bizonyult az elvégzendő munka befejezésére, és előfordult, hogy olyanok kezére is került igásállat, akiknek azelőtt sem ló, sem pedig ökör nem volt birtokukban, és akik ezen igaerőt mezőgazdasági munkájuk elvégzése után nem voltak hajlandók kevésbé szerencsés gazdatársuknak átadni. A traktorokhoz nem volt meg a szükséges üzemanyag, eleinte Pét és Almásfüzitő csupán élelmiszerért és építőanyagokért volt csak hajlandó gázolajat és petróleumot kiadni. Később akkor javult a helyzet, amikor a Földművelésügyi Minisztérium intézkedésére, korlátlanul állott rendelkezésre. Kenőolaj és indítóbenzin sokáig nem volt kapható és jelenleg is csak a kenőolajat tudtuk beszerezni, benzinben még mindig nagy hiány mutatkozik. A benzinhiány nagyban hátráltatja a munkákat, mert sok helyen a benzinüzemű traktorok állani kénytelenek, sőt a más üzemű traktoroknál is fennakadás észlelhető, az indításhoz szükséges benzin teljes hiánya miatt. Becslésem szerint a jelzett vármegyékben mintegy 200-ra tehető azon traktorok száma, amelyek benzinüzeműek és annak hiánya miatt tétlenségre vannak kényszerítve. Ez annyit jelent, hogy a benzin beszerzésének nehézsége vagy teljes hiánya miatt, napi 2000 hold megmívelése nem válik lehetővé, ami 2000 hold termésének kiesését jelenti. A míveletlen területek a vármegyékben a következőképpen állanak: Szántó összesen Műveletlen Megyék Szántó összesen szántó kat. hold. Fejér Veszprém Győr-Moson Komárom 469 139 362 187 270 344 148 514 247 570 44 252 45 692 28 441 Összesen 1 250 184 365 955