Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
IX. MUNKAÜGY
ugyanis nagyon keveset kapáltak. 1 kat. hold szegődményes földjüket a családtagok megkapálták, az aratást pedig aratók végezték. így érthető meg az, hogy pl. a novákpusztai volt cseléd földhözjuttatottak egy jó része, gabonatermésüket részes aratásra adták ki. Szerencsére ez a jelenség nem általános, és csak mint érdekességet említem meg. A gazdasági cselédek, mezőgazdasági munkavállalók és újonnan földhözjuttatottak szociális helyzete az elmúlt év folyamán egyáltalában nem volt kielégítőnek mondható. Az év első felében uralkodó példátlan infláció, az amúgy is elesett társadalmi réteg helyzetét tovább rontotta. A stabilizáció kétségtelenül hozott némi javulást, azonban az ipari árak és a mezőgazdasági árak megállapításánál levő aránytalanságok következtében az amúgy is nyitott agrárolló a lehetőség határáig kinyílt, s ennek az állapotnak hátrányait a gazdaságilag leggyengébb népréteg viseli. Bár a gazdasági munkabérek magasak, javulást ez sem hozott, mert a munkaadók a mezőgazdaság kevéssé jövedelmező volta miatt a magas béreket fizetni nem tudják, és inkább a kevesebb kézi munkaerőt igénylő mezőgazdasági terményeket termelik. A vármegye területén a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége csaknem valamennyi községben állított fel munkaközvetítő irodát. Az újabban felállított irodákról csak onnan értesültem, hogy a községi jegyzők közölték, hogy az évi jelentés megtételéhez kiadott kérdőpontokat az irodához áttették. Sajnos ezen irodák nagy része csak papíron van meg, és működést alig-alig fejt ki. Havi jelentést rendszeresen csak 10 iroda küldött a 63 közül. Az évi jelentések megküldésénél az átlag jobb, azonban itt csak kiadott kérdőpontokra kellett választ adni, és a közvetítésre vonatkozó jelentésük nemleges. A beadott jelentésekből megállapítottam, hogy a vármegye területén az elmúlt év folyamán 339 munkaadónak 2834 munkavállalót közvetítettek. Ezek között szerepel az a 210 főnyi mezőgazdasági munkás is, akiket a gazdasági felügyelőség helyezett el az ikrényi és vasdinnyei állami gazdaságoknál.. 1 A munkamorál, bár lassan, de javul. A mezőgazdasági munkások munkakészsége, főleg a stabilizáció óta emelkedik. Míg az elmúlt év első felében mezőgazdasági munkást csak nagy nehezen lehetett kapni, és a végzett munka is sok kívánnivalót hagyott maga után, addig az év második felében a kínálat emelkedett és ez maga után vonta a munka minőségének javulását is. Simon József állami gazdasági tel ügyelő, hivatalvezető Tisztázat. — UMKL FM Gazd. Felügy. O. 1947—10—200 350. 1 A szövetkezeti mozgalomra vonatkozó részt kihagytuk.