Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

IX. MUNKAÜGY

Idegenbe legfeljebb nem mezőgazdasági munkára (romeltakarítási, hídépítési stb.) mentek, kb. 500 munkás dolgozott Budapesten, Csepelen. Miután a vármegye gazdái részéről a legtöbb panasz az éves konvenciós gazdaságialkalmazott-hiány miatt hangzott el, a vármegyei gazdasági felügyelőség mint munkaközvetítő hivatal éves konvenciós gazd. alkalmazott közvetítési akciót indított a gazdák ebbeli szükségleteinek biztosítása érdekében. A várm. gazdasági felügyelőség ennek érdekében Heves és Borsod vármegyék munkaközvetítő hivatalaihoz fordult, azonban az akció eredménnyel nem járt, mert az említett vármegyék területéről csak egy egyén volt hajlandó itt munkát vállalni, illetve éves konvenciósnak leszerződni. KERESETI VISZONYOK A felszabadulást követő kezdeti időszakban hatósági bérmegállapításról, munkabérek betartásáról szó nem lehetett. Történtek ugyan az év elején bérmegállapítások, azonban a munkabérmegállapító bizottságok felsőbb rendelkezés nélkül, saját kezdeményezésükből ültek össze és hoztak határozatot. A földmívelésügyi miniszter úr rendeletére 1945. május hónap folyamán a vármegyei gazdasági munkabérmegállapító bizottságok megalakultak, és az újjáalakított bizottság május 15-én meg is tartotta első ülését. A munkabérmegállapító bizottság az egész vármegye területére megállapította a mezőgazdasági munkabéreket, melyek az előző évi bérekhez viszonyítva lényegesen magasabbak voltak. Az így hozott munkabérhatározatot azonban a 100 150/1945. és a 100 250/1945. FM sz. rendeletek értelmében módosítani kellett. Ezzel a módosító rendelettel a földmívelésügyi kormányzat a nehézségeket mérlegelve a gazdák s általában a termelés érdekében a munkabéreket leszállította.

5 A magas munkabérek különösen itt Csongrád vármegyében hozták volna súlyos helyzetbe a gazdaságokat. A kormányrendelettel megállapított munkabéreket azonban betartani nem lehetett. A munkavállalók ragaszkodtak a munkabérmegállapító bizottság által már megállapított munkabérekhez, főleg azért, mert a megélhetési viszonyok — az árak rohamos emelkedése következtében — mind nehezebbé váltak. A hivatalosan megállapított munkabérek betartásához maguk a gazdák sem ragaszkodtak, hajlandók voltak bármilyen bérösszeget fizetni, csakhogy munkást kaphassanak. A munkabérek, főleg a napszámbérek emelkedése olyan rohamosan történt, hogy azt szemmel tartani nemigen lehetett. Jellemző, hogy az év eleji napszámbérek, 100—150 P, év végére 15 000—20 000 P-re emelkedtek. A pénz állandó romlása következtében a munkavállalók készpénzért általában nem voltak hajlandók munkát vállalni, legszívesebben búzáért és kukoricáért szegődtek el. Azonkívül élelmezéshez is ragaszkodtak, pedig a munkások élelmezése mind nehezebb kérdés elé állította a beszolgáltatás által amúgy is nehéz helyzetben levő gazdákat. A munkásság egyre jobban az alkalmi munkák vállalására szorítkozott, sőt igen sokan a feketekereskedelem jövedelmező előnyeit tették megélhetési forrásul.