Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

VI. ÁLLATTENYÉSZTÉS

Az 1945/46. éveket csak a mennyiségi termelés jellemzi, semmi vagy egészében jelentéktelen minőséggel; míg az 1947. év a minőségi termelés elindulásának éve. Mikor ezeket az általános megállapításokat megteszem, az állattenyésztés szemszögéből vizsgálom a fejlődés folyamatát. Ez a fejlődés annál is inkább megnyugtató, mert a mezőgazdasági üzem alapja az állattartás, illetve az állattenyésztés. Az előbbi két év „több állat" jelszavát a „jobb állat" jelszava váltotta fel. II. A KÖZTENYÉSZTÉS KIALAKULÁSA A háború a megye állatállományát talán olyan nagy mértékben pusztította el, mint az ország egyetlen megyéjét sem. A nagy zuhanás után viszont kevés megye ért el olyan számbeli és minőségi emelkedést, mint mi. Különleges képet kaptunk az 1945. évben, amikor végignéztük megmaradt állatállományunkat. Eltűntek a Hortobágy ménesei és magyar gulyái, birkanyájai, és eltűntek az uradalmi tehenészetek és sertéstenyészetek is. Eltűntek tehát azok a bázisok, melyekből a megye apaállat-szükségletét fedeztük. A gazdák kezén egész jelentéktelen állomány maradt. E történés felismerése és kidomborítása azért fontos, hogy lássuk, milyen nagy tenyésztői és nemzeti feladatot végzett azóta gazdaközönségünk. A megye apaállat-szükségletét 1947 augusztusáig kizárólag megyei vásárlásokból láttuk el, csupán 1947 augusztusától hoztunk idegen vármegyékből apaállatokat, részben a minőségi színvonal emelésére, részben vérfrissítésre. A szarvasmarha-tenyésztésnél célunk a pirostarka állomány korcsoktól való megtisztítása, amit a szabad párosítás eltörlésével és ennek szigorú betartásával kívánunk elérni, valamint a megye egyes részein a szürke magyar marha állomány tisztavérben való fenntartása. A második cél elérésére elhatároztuk, hogy magyar birkát csak olyan közületnek adunk, ahol biztosítják a magyar tehenek külön csordába való járatását. Ilyen magyarmarha-gócok: Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Hajdúhadháza, Hajdúdorog, Tiszacsege, tehát a Hortobágy északi és keleti pereme, nemkülönben a Hortobágyon most kialakuló és együtt levő, tömegében legnagyobb állomány, az állami gazdaságok kezén. E kettős tenyésziránynak megfelelően állítjuk be apaállat-állományunkat is. A vármegyében Debrecen nélkül 1947. évben 25 000 magyar tarka és 10 000 magyar marhát írtak össze. A sertéstenyésztésnél csak a mangalica tartásával foglalkozunk, mivel a köztenyésztésben csak e fajtát tarthatjuk. Magán tenyésztőknél találhatók ugyan fehér hússertések, azonban tisztavérben igen kis számban. Megállapítható, hogy megyei viszonylatban nemigen van a hússertéstartásnak jelentősége, mert gazdáink a sertéstartás fogalmát a mangalica ridegségében mérik, amellett egész abraktakarmány-termelésünk a tengerire van felépítve, egész kevés fehérjetermeléssel, amiből következik, hogy a