Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

V. RÉT- ÉS LEGELŐGAZDÁLKODÁS

A szakaszos legeltetés bevezetését, fektetéses trágyázás keresztülvitelét mindenütt propagáljuk, azonban kevés eredménnyel, ezen a téren még javulás nem várható, mert úgy a leg. társulatok, mint a gazdaközönség elszegényedett. A rét is az aszály következtében csak a mélyebb fekvésű helyeken volt kaszálható, ami igen nagy takarmányhiányt okozott, sarjúkaszálásra még gondolni sem lehetett a nagy aszály következtében. A rétek ápolása is csak a legszükségesebbekre szorítko­zott, így legfeljebb a vakondtúrásokat elegyengették, vagy esetleg a réteket megfoga­solták. Fűmagtermesztéssel a vármegye területén sehol sem foglalkoztak. Kivánatos volna a rét- és legelőjavításokkal kapcsolatban, hogy nagyobb állam­segély-juttatásban részesednének a leg. társulatok. A legelőkön levő épületek, valamint kutak igen sok helyen megrongálódtak, ami­nek helyreállítása nagy részben még a mai napig sem történt meg fedezethiány követ­keztében. Az 1946. év folyamán újabb leg. társulat nem alakult a vármegye területén. A régi jól bevált apaállatgondozók is nagyrészt felcserélődtek és helyettük tudatlan, nem megfelelő apaállatgondozók kerültek. Ezen a téren is kívánatos, hogy az apaállat­gondozók kioktatásban részesüljenek az apaállatok körüli teendők ellátásáról. Horváth Pál m. áll. gazd. felügyelő, hivatalvezető Tisztázat. — UMKL FM Gazd. Felügy. O. 1947—10—200 350. 192 Miskok, 1947. március 8. A BORSOD-GÖMÖR VÁRMEGYEI GAZDASÁGI FELÜGYELŐSÉG JELENTÉSE 1. A vármegye köz- és közös legelőinek területe összesen: 80 115 kat. hold, mely a vármegye összes területéhez viszonyítva 11,5%. A vármegye összes rétterülete 46 982 kat. hold, ez az összterület 7%-a. A szántó­földi takarmánytermő terület (évelő) 30 800 kat. hold, ami az összterület 4,5%-át teszi ki. 2. A legeltetési társulatok és birtokosságok az év folyamán már nagyobb érdeklő­dést mutattak a társulat ügyei, a legelő karbahozása és megjavítása iránt, ehhez azon­ban anyagiak hiányában még nem fogtak hozzá. Az év végi előírt zárszámadásokat és a következő évi költségvetést nagy részben beküldték, de a legelők megjavítása céljá­ból szükséges munkanapokat, illetve összegeket nem irányozták elő, miért is a leg­több költségvetés kiigazítás végett visszaadásra javasoltatott. A nyékládházai leg. tár-

Next

/
Thumbnails
Contents