Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

IV. KERTI, SZŐLŐ- ÉS GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

166 Budapest, 1946. november (n. n.) A MAGYAR SZŐLŐSGAZDÁK ÉS GYÜMÖLCSTERMELŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE A GAZDASÁGI FŐTANÁCSHOZ INTÉZETT BEADVÁNYÁBAN 20 MILLIÓ FORINT HITELT KÉR A háborús pusztítások során földre sújtott mezőgazdaságunk jövőjét csak átszervezéssel lehet megoldani. Parancsolóan sürgeti ezt az átszervezést az a változás, mely a földbirtok struktúrájában a földreform következtében beállott: hiszen az immár parasztországgá lett Magyarország a nagybirtokrendszer termelési rendjén alapult mezőgazdálkodást nem tarthatja fenn továbbra. Az átszervezés egyik legjárhatóbb útjának látszott, hogy mezőgazdálkodásunkat kertészetté, elsősorban gyümölcskertészetté alakítsuk át. Ezt az utat — a kert-Magyarország felé vezető utat — torlaszolja el előlünk az aggasztó mértékben elszaporodott kaliforniai pajzstetü. Az 1944. év háborús pusztításait az 1945. és 1946. év gazdasági válságai követték úgy, hogy a termelők képtelenek voltak a szükséges védőmunkát a kellő mértékben elvégezni, s gyümölcsöseik nagyrészt reménytelen állapotba kerültek. Fokozta az elhanyagoltságot s továbbra is lankasztotta a termelési kedvet az a szerencsétlen ármegállapítás, mely a gondos termelőket fáradságuk és befektetésük megérdemelt jutalmától elütötte. Ott tartunk, hogy legjobb gyümölcsöseink is sorra pusztulnak, a fák termőképessége katasztrofális mértékben csökken. Míg 1940—43. években mintegy 500 vagon exportminőségű almára számíthattunk, a folyó év ilyen termése alig éri el a 200—250 vagont. A gyümölcsösök kérdése ezzel a magángazdaság gondjai közül országos jelentőségű problémává nőtt, mert még a leggazdagabb ország számára sem lehetne közömbös, hogy a gyümölcsöseinkben fekvő tekintélyes tőke — mintegy 1500—2000 millió forint — megmarad-e vagy sem, s hogy ennek a tőkének a hozadéka — 200—220 millió forint — biztosítható-e a köz számára vagy sem. Egyedül a pajzstetü okozta jövedelemkiesés évi 80—100 millió forintra becsülhető, s a fák pusztulásával beálló tőkeveszteség az állag értékének 20%-át, tehát 300—400 millió forintot is tesz ki évente. Viszont az is bizonyos, hogy a közvetlen háborús pusztítás és az infláció a termelőket megfosztotta üzemi tőkéiktől, s így saját erejükből gyümölcsöseik felújítására képtelenek lettek. Éppen ezért feltétlenül állami beavatkozásra, állami segítségre van szükség, hogy a nemzeti vagyon ily tekintélyes részét fenyegető végpusztulást el lehessen hárítani. A termelői érdekképviselet felelőssége tudatában mindent megtesz és megtett a fenyegetett nemzeti vagyon megmentése érdekében. E tevékenység során f. hó 5-én az összes érdekeltek bevonásával tanácskozást tartott, s az ott kialakult vélemény, ill. az ott hozott határozatok alapján mély tisztelettel kéri a Főtanácsot, hogy kifosztott országunk utolsó istenadta kincsének megmentése, a hazai rögből sarjadt utolsó