Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
III. GÉPESÍTÉS
A termelési bizottságoknak ilyen irányú munkájukra nézve mentségül hozható fel az, hogy feladatuk ellátásáért fizetést nem kaptak. A rendeletek általában súlyos feladatokat róttak vállaikra, 3 amit ha maradék nélkül el akartak volna látni, jóformán saját gazdaságukkal nem is tudtak volna foglalkozni. Az üzemanyagjegyek kiadása később a termelési bizottságtól a járási gazdasági felügyelők kezébe került. A termelési bizottságok feladata ettől az időtől kezdve csak a teljesített munkák igazolására szorítkozott. Ezzel a lépéssel lényegesen javult a helyzet, mert a járási gazdasági felügyelők csak olyan traktorkönyvekre adtak ki üzemanyagjegyeket, amelyekben a termelési bizottságok a korábban felvett üzemanyagok rendeltetésszerű felhasználását igazolták. A fentebb említett okoknál fogva azonban az az eljárás nem lehetett olyan, ami kívánnivalót ne hagyott volna maga után. A járási gazdasági felügyelőket — különösen az idény alatt — az üzemanyagjegyek kiadása igen nagymértékben lekötötte. Ezt a munkát még tetézte az is, hogy a kezelési költségek befizetésére befizetőlap nem állott rendelkezésre. Az eljárás a gyakorlatban a következőképpen alakult: 1. A traktortulajdonos bemutatta az üzemanyagkönyvét, amelyből a járási gazdasági felügyelő megállapította, hogy a kért újabb mennyiségre az érdekelt milyen mértékben jogosult. 2. A járási gazdasági felügyelő kiállította a saját pénzéért vásárolt biankóbefizető lapot, amellyel az érdekelt elment a postára. (Megjegyzendő, hogy volt időszak, amikor a postahivatalok a nyomtatványok kevés voltára tekintettel csak 1—2 biankóbefizetési lapot adtak egy személynek. így a traktortulajdonosoknak még előbb befizetőlapot kellett vásárolni, csak azután tölthette azt ki a járási gazdasági felügyelő.) 3. A traktortulajdonos befizette a kezelési költséget és utána az elismervény szelvénnyel jelentkezett a járási gazdasági felügyelőnél, aki a jegyeket kiadta. A fentiekből is látható, hogy a jegyek kiadása milyen munkatöbbletet jelentett a járási gazdasági felügyelőnek és ez az egyéb ügykörét érintő munkájukat is befolyásolta. A nehézségeket már előre látva, a minisztérium úgy intézkedett, hogy az üzemanyagjegyek kezelési költségeinek fele a vármegyei felügyelőségek rendelkezésére áll, és ebből azokat kell jutalmazni, akik a jegykiadás terén legtöbb munkát fejtettek ki. Az inflációs időkben ez nem volt számottevő összeg. Később viszont, amikor már a stabilizáció megtörtént és a pénz állandó értékűvé vált, ettől a lehetőségektől felügyelőségek meg lettek fosztva. így aztán az ellenőrző tevékenység — egészen a legutóbbi hónapokig — minimális keretben csak alkalmi kiszállások során történhetett. A stabilizáció előtt a vármegyei felügyelőségek mellé úgynevezett traktorszakértők voltak alkalmazva, akiknek feladata volt szakkérdésekben a felügyelőségeknek felvilágosítást és javaslatot tenni. Feladatukat azonban ezek is csak korlátolt mértékben tudták ellátni, mivel útikeret a részükre nem volt biztosítva, és így az ellenőrző tevékenység terén nem lehettek olyan segítségekre a felügyelőségeknek, amilyenre egyébként számítani lehetett volna.
