Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
II. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS
első felében. Egyes helyeken a szántóterületnek nem 33, de 40, sőt ennél több %-át is bevetették Őszi gabonával. Az őszi gabonavetés kivétel nélkül minden községben nagyobb a tavalyinál, sok helyen 50—100%-kal is meghaladja azt. Üllőn a szántó 40%-át vetették be kenyérgabonával. A kalocsai járásban az idei vetésterület 85%-kal haladja meg a tavalyit. Megközelítően hasonló a helyzet Csengődön is, ahol az idei vetésterület másfélszerese a tavaly ilyenkorinak. Legrosszabbul áll Pest megye legészakibb része: Vác és a váci járás. November hó folyamán a váci vetésterület alig haladta meg a szántó 20%-át. A váci járásban előreláthatólag nem fogják a szántó 33%-át bevetni kenyérgabonával. Pontos adatokat ebben a kérdésben a december havi jelentésünkben fogunk közölni. FOLYAMATBAN LÉVŐ MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁK A kedvező időjárás következtében a kései kukoricák, burgonyák, valamint a répák beértek, és azok betakarítása november folyamán a jelentések szerint mindenütt megtörtént. Az őszi talajmunkákat természetesen hátráltatja az igaerőhiány, amelyet a gépi erők nem tudtak kellőképpen helyettesíteni. A különböző kormányrendeletek, amelyek célja az volt, hogy a megfogyatkozott igásállományunkat az őszi munkák idején teljes súllyal a mezőgazdaság szolgálatába állítsák, valamint hogy a traktorerő szintén a mezőgazdaság rendelkezésére álljon, a rendeletek hiányos végrehajtása következtében nem érték el céljukat. 2 A rendeletek végrehajtásának ellenőrzése rendkívül hiányos volt. Különösen a traktorok nem teljesítették azt a feladatot, amit kiróttak rájuk, és ezt a mulasztást nem lehet teljes egészében az üzemanyaghiánnyal magyarázni. Alig tudunk olyan községről, ahol a traktorok felszántották volna a rájuk kiszabott 300 kat. holdat. A szántási munka nem volt kifizetődő, és a traktortulajdonosok vonakodtak a rendelet végrehajtásától. A földek pedig szántatlanul maradtak. Amint az előbb említettük, a vetésterület jóval nagyobb, mint a múlt évben volt, és ennek tudatában megnyugtató érzés tölt el bennünket. Elszomorító azonban az a tény, hogy az ősz folyamán alig sikerült 1—2 helyen a szántóföld 50%ánál nagyobb területet felszántani, de sok helyen még ezt sem érték el. Az őszi szántási munkák november hó folyamán még folyamatban voltak, de az azóta beálló havas idők azok leállítását tették szükségessé, és így nem valószínű, hogy a november végén kialakult helyzet tavaszig jelentékenyebben változnék. Igaerőben Pest megye dunántúli részén volt legkevésbé hiány. A szántási munkálatok ott szépen haladtak. De aránylag szép eredményt értek el Észak- és Közép-Pest megye községeiben is, ahol már november elején befejezték az őszi vetéseket, és folytatták a tavaszi növények alá az őszi mélyszántást. Hasonló jelentések érkeztek a kalocsai járásból, Bács-Bodrog vármegyéből, Csongrád megyéből is. Az őszi vetéseket tehát az előirányzott területen a legtöbb helyen sikerült megejteni, és ezeken a helyeken természetesen az őszi szántás is folyik, azonban közel sem olyan ütemben, hogy az megnyugtató lenne, és hogy elkerülhetőnek látnánk a tavaszi munkatorlódásokat.