Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

Bevezető

ügyelő az újgazdák anyagi helyzetének fokozatos javulásáról számol be 1948-ban: van már igavonó állatuk, földjeiken a terméskilátások kedvezőek, munkakedvük jó, eredményesen gazdálkodnak stb. (318. sz. dokumentum). Az újgazdák szorgalmasabb rétege háromévi önálló gazdálkodás után fokozatosan felzárkózott a középparasztokhoz. Ezzel kapcsolatban a Veszprém megyei gazdasági felügyelő 1948-ban már arra a következtetésre jutott, hogy a gazdatársadalomban a földosztás után tapasztalható különbség a régi és újgazda között szinte teljesen megszűnt, sorsuk közös, bajaik, érdekeik azonosak, csak úgy boldogulhatnak, ha összefognak (319. sz. dokumentum). Az újgazdák jelentős szerepet játszottak abban, hogy a paraszti kisüzemek termelése 1948-ban meghaladta a paraszti üzemek háború előtti termelési szintjét. A mezőgazdasági munkaerő foglalkoztatásáról szóló IX. fejezetben elhelyezett jelentések gazdag adalékot nyújtanak a munkanélküliség mértékéről és jellegéről. Korrigálják ezek az iratok a szakirodalomban e témáról elterjedt felszínes ítéleteket is. A háborús pusztítások folytán az állati és gépi munkaerő-állomány nagy része elpusztult, illetve az utóbbi részben üzemképtelenné vált, ezért a mezőgazdaságban fokozottabb mértékben volt szükség a kézi munkaerőre. Az egykori földmunkások egy része önálló gazda lett, sokan otthagyták a falut, és ipari üzemekben helyezkedtek el. Ennek ellenére a jelentések tanúsága szerint a mezőgazdaságban munkaerő-felesleg mutatkozott. A FÉKOSZ központjában készített kimutatás szerint 1946-ban több mint 150 000 munkanélkülit tartottak nyilván, legtöbbet Pest, Hajdú, Békés, Csanád megyében (326. sz. dokumentum). Az ilyen ellentmondásra is megadják a dokumentumok a választ. A magas munkabérek miatt sok gazdaságban maguk a gazdák végezték el családtagjaikkal együtt a munkát. A munkaadók részben a kölcsönös munkamegsegítéssel, részben a munkaintenzitás csökkentésével, illetve kevésbé munkaigényes növények termesztésével védekeztek. A munkabéreket a gazdák a terményárakhoz viszonyítva igen magasnak tartották, és így a napszámban végzendő munkálatokat a minimumra szorították le. Igen helytálló megjegyzést fűz ehhez a problémához a Sopron megyei gazdasági felügyelő (338. sz. dokumentum). „A munkabérek a szociális szempontokat figyelembe véve nem mondhatók magasaknak, ellenben a gazdaságok teherbíró képességéhez viszonyítva magasak." Az iratok bőséges tényanyagot tartalmaznak arról, milyen volt a munkaadók és a munkáltatók viszonya. Igen gyakoriak voltak a munkabérek miatti súrlódások, az éles viták, olykor munkabeszüntetésekre (sztrájk) is sor került: például Csanád megyében 1947. év folyamán a cséplési idényben hat esetben (349. sz. dokumentum). A munkabérek formáit, mértékét bőségesen ismertetik a közölt iratok. Az inflációs időszakban munkást nem lehetett kapni pénzért, ekkor elsősorban az úgynevezett részes gazdálkodás lépett előtérbe. A jelentéseknek talán a legfigyelemreméltóbb részei azok, amelyek a földhözjuttatottak és a juttatásból kimaradt nincstelenek szociális helyzetével foglalkoznak. 1946ban a Bihar megyei felügyelő kiegyensúlyozottaknak nevezte az újgazdák életviszo-