Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE
ber végétől kezdve, főleg november és december hónapokban esett le. A sorozatos aszály miatt a közellátás terén is nehézségek vannak, mert a zavartalan kenyérellátás nincsen biztosítva. A vármegyei termésátlag búzából 3,13 q, rozsból 2,90 q, tavaszi árpából 2,02 q, zabból 0,57 q, és tengeriből 6,70q. Az Őszi vetőmagszükségletet, valamint a tavaszit is csak állami vetőmagakciókkal sikerült nagy nehezen biztosítani. A felügyelőség 85 vagon tavaszi és 178 vagon őszi vetőmagot osztott ki a gazdák között. A vármegye őszi vetésterülete 98 622 kat. holdat tesz ki. A nagy szárazság miatt az őszi talajelőkészítő és vetési munkálatokat csak későn kezdhették meg a gazdák. Kora ősszel szántásokat csak nagy erőfeszítéssel lehetett végezni. Akik ragaszkodtak a rozs szeptemberi elvetéséhez, ráfizettek, mert a száraz földben a mag nem tudott kikelni. Egy-egy kisebb eső után csírázásnak indult ugyan a mag, de a kiadós eső hiányában a csíra elpusztult, úgyhogy akinek még vetőmagja maradt, kénytelen volt újravetni a rozsot, a később megindult esők hatására. Ezért a rozs túlnyomó részét csak október végén vethették a gazdák, és novemberben kezdődhetett el a búza vetése is. Novembertől kezdődően a szántási munkák végzése könynyebbé vált, mert akkorára már esett annyi csapadék, hogy a földet kellő mélységig megáztatta. A szántásba az igaerőn kívül mintegy 310 db üzemképes traktor is bekapcsolódott, és a 96 440/1947. FM sz. rendeletnek 1 megfelelően a traktorosok 30 000 Ft szántási jutalomban részesültek, mely összeg a végzett munka arányában került szétosztásra. A gazdák az 1947. évben 450 000 Ft szántási hitelt kaptak, melyet teljesen ki is merítettek. Csodával határos, hogy az év utolsó két hónapjában leesett több mint 80 mm-es csapadék és az aránylag enyhe idő hatására a gazdák tudtak szántani, a vetéseket pedig be lehetett fejezni, melyek a kedvező időben szépen ki is keltek és megerősödtek. Kedvező tavaszi időjárás esetén remény van egy jó közepes termésre. Az állatállomány örvendetes gyarapodásban van, de az állattenyésztés terén is súlyos nehézséget okozott a csapadék nélküli nagy forróság, mert hatására a legelők csak rövid ideig nyújtottak élelmet az állatoknak. A hiányt a télire készített takarmányból kellett pótolni. Úgy a mesterséges takarmányok, mint a rétek terméshozama is csekély volt. A tavasszal vetett lóhere és lucerna a legtöbb helyen ki sem kelt, augusztusban pedig oly nagy forróság uralkodott, hogy a lucerna őszi vetése eredménytelen lett volna. A takarmányínség enyhítésére az állattartó gazdák minden tőlük telhetőt megtettek. 1947 őszén nem volt szükség hatósági beavatkozásra, hogy a kukoricaszárat betakarítsák, mert azt közvetlenül törés után levágták a gazdák, behordták és sok helyen földsilókba rakták. Természetesen a takarmányszükséglet ezáltal sincs biztosítva, ezért vásárlás útján igyekeztek a gazdák más vidékről beszerezni a szálas takarmányt. Sok csöves tengerit vasúton hoztak a vármegye területére. Csak a legtakarékosabb beosztással, a törek és szalma gondos felhasználásával, továbbá a fölöslegesnek látszó jószágok piacra dobásával lehet a kitelelést biztosítani. 1947. év augusztus 1. óta a mezőgazdálkodás a 3 éves gazdasági terv megkezdésé-