Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

Bevezető

A helyzetjelentések részletes táblázatokat mellékelnek egy-egy megye szántóföldi növénytermesztésének helyzetéről, az egyes művelési ágak megoszlásáról, a főbb növényfajták atlagainak és hozamainak alakulásáról. A III. fejezetben olvasható 31 dokumentum a téma jelentőségéhez képest kevés, de azért betekintésre ad lehetőséget az akkori gép- és eszközállomány állapotára, területi elhelyezkedésére, ismerteti a rendelkezésre álló traktorok, cséplőgépek működését akadályozó tényezőket: üzemanyag-, alkatrészhiány stb. 1945-ben legtöbb helyen a traktorok 50%-a felújítás, üzemanyag, olykor szakember hiányában nem működött, de előfordult, még 1946-ban is — például a KomáromEsztergom megyei jelentés szerint (140. sz. dokumentum) —, hogy a traktorok 80%-a javításra várt. A felszabadulás után különösen nagy szükség volt a mezőgazdasági termelésben a gépi erőre, mely pótolni és helyettesíteni tudta az emberi és állati munkát. A földreform során született új törpe- és kisbirtokok tulajdonosainak legnagyobb része igaerővel nem rendelkezett, viszont az állati vonóerő katasztrofális csökkenése következtében a módosabb gazdák sem voltak abban a helyzetben, hogy az aránylag nagy területet kitevő juttatott földeket a megmaradt igaerőikkel akár kölcsönös kisegítés, akár pedig bérmunka formájában megmunkálják. Ilyenformán tehát parancsoló szükségesség volt a traktoroknak a termelésbe való teljes bekapcsolása. A Tisza-jobbparti Mezőgazdasági Kamara már 1945 közepén sürgette a földművelésügyi miniszternél a kisgépek, eszközök gyártásának mielőbbi megszervezését (131. sz. dokumentum). A Békés megyei gazdasági felügyelő pedig 1947 áprilisában a földhözjuttatottak megsegítése végett korszerűen berendezett és megfelelő, megbízható szakemberekkel ellátott traktor-, illetve gépjavító állomások megszervezésére tett előterjesztést (136. sz. dokumentum). A IV. fejezet szerény keretek között bepillantást ad a kert-, szőlő- és gyümölcskultúrák állapotának változásaiba. A földreform a szőlőket és gyümölcsösöket csekély mértékben, a háború viszont súlyosan érintette. A háború elsősorban a permetező- és kötözőszerekben okozott nagy károkat, és nagy hiány volt munkaerőből is. A szőlészeti és borászati felügyelőségek egybehangzó jelentéseiből az derül ki, hogy 1945-ben, a rendkívüli nehézségek ellenére, a kiosztott szőlők megmunkálása a legtöbb helyen kifogástalan volt, a földhözjuttatottak nagy igyekezettel pótolták az elmaradt munkálatokat. Az V. fejezet 29 dokumentuma adalékokat szolgáltat az állattenyésztés alapját képező rét- és legelőgazdálkodás helyzetéhez. Szó van a takarmányhiányról, a legelők rossz állapotáról, azok berendezéseinek (kutak, karámok, pihenők, istállók) háborús kárairól. 1945—1946-ban csak tetézte a gondokat az, hogy bizonytalan volt a legelők, a rétek hovatartozása. A legelők többféle tulajdonformája létezett ezekben az években: földművesszövetkezeti, községi, társulati, juttatott, magán. A jelentésekben igen sok statisztikai adat mutatja a rét- és legelőterületek megoszlását. Legtöbb rétet Bács-Bodrog, Borsod-Gömör, Somogy, Pest,Zala megyében, legtöbb legelőt pedig Hajdú, Bihar, Bács-Bodrog, Abaúj, Zemplén megyében tartottak nyilván.