Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

A borjúk okszerű felnevelése, takarmányhiány miatt, az ősz folyamán teljesen lehetetlenné vált. Miután a vonatkozó rendelkezés szerint csak tenyésztésre alkalmatlan és beteg növendék állatok vágása engedélyezhető, hogy fölösleges állataiktól a gazdák megszabadulhassanak engedély nélkül, áron alul adták el növendék állataikat. A kalászosok alacsony termése miatt nagyon sok gazdának nemcsak a vetőmagszükséglete, de a fejadagja sem termett meg, így több község gazdatársadalmának fele, sőt nagyobb része már az ősz folyamán az ellátatlanok létszámát gyarapította, megnehezítve az amúgy is nagy problémát okozó közellátást. Tavasz, nyár elejére pedig még több termelő marad kenyér nélkül. Ugyancsak katasztrofális a helyzet a tavaszi kalászos vetőmag tekintetében. Vannak községek, ahol néhány q-nál több árpa és zab nem található. Úgyszintén kukorica sem. így a tavaszi kalászos vetőmag egyetlen beszerzési lehetősége, a tengeriért való becserélés, nem vihető keresztül. A takarmánytermő terület csökkenőben van, mert az elmúlt két évben vetett lucerna-, herevetésből igen kevés maradt meg. Vetőmag az aszály miatt mondhatni semmi sem lett, így számolni lehet, hogy az évelőtakarmány-vetésterület 1947. évben sem fog gyarapodni. Az elmúlt év a többé-kevésbé hiányos felszereléssel, állatállománnyal rendelkező régi gazdák munkakedvét, bizakodását és gazdálkodási készségét is próbára tette. Azonban még nehezebb helyzetben voltak a földhöz jutott újgazdák. Ezek az új életviszonyok közé még be nem illeszkedett, mondhatni teljesen hiányos felszereléssel, tőke nélkül álló gazdák, akiknél még mindig kísért az a gondolat, hogy hátha nem marad övé a föld, továbbá sok helyen még mindig nem tudják, hogy az a föld lesz-e a végleges tulajdona, amit az elmúlt évben művelt, még nagyobb próbatételen estek át. Annál is inkább, mert nem egy volt közöttük, aki ezelőtt nem foglalkozott gazdálkodással. A piacokra való árufelvitel az év első felében is igen vontatott volt, a kereslet megközelítőleg sem volt kielégíthető. A nyár folyamán, az infláció tombolásának idején pedig mélypontra jutott. Ekkor a piacravitel kizárólag a romlandó kerti termékek és gyümölcsökre korlátozódott. A termelő csak annyi árut vitt piacra, aminek ellenértékével a legszükségesebb s a napi kiadásait vagy fizetnivalóját rendezhette. Ennek az is volt az oka, hogy a vevő a termelőt kereste fel, és ruháját egyéb ingóságaival együtt ajánlotta fel csereáruként. A forint bevezetése után megváltozott a helyzet. A piacokra mind több és több áru, most már baromfi, tejtermék, fa stb. is került, úgyhogy a vevők beszerezhették szükségleteiket. Az ármegállapítást eleinte nem tartották be, a kiéhezett városi lakosság maga kínált áron felül, később azonban a hatósági áron minden beszerezhető lett. A termelőket igen zsebbevágóan érintette, hogy az ármegállapításoknál a gazdasági termékek árai nincsenek arányban az ipari termékekével. Továbbá, hogy a beszolgáltatással 1—2 q felesleg termésüktől kénytelenek voltak alacsony áron megválni, ugyanakkor a legszükségesebb ruházati cikkek, gazdasági felszerelések árát képtelenek bevételeikből megfizetni. Ennek következménye azután, hogy új lábbelit, ruhát legritkább esetben látni gazdáinkon, de elnyűtt, rongyos ruhát annál többet.