Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA
A jelenleg folyamatban levő szénár revízió, tudomásunk szerint, részben ezen az elven épül fel. E tekintetben számításokat végeztünk, és azok alapján a szénár revíziójával kapcsolatos észrevételeinket az alábbiakban közöljük: Alapelgondolásunk az, hogy a gyenge minőségű szenek felhasználása a jó minőségű szenek felhasználásával szemben forszírozandó, már csak azért is, mert gyenge minőségű szenekben tetemesen nagyobb az ország szénvagyona, mint a jó minőségűekben, amivel szemben jelenleg szénbányászatunk súllyal jó minőségű szeneket termel. Ez a kényszerű helyzet részben az elmúlt helytelen gazdálkodás következménye, amikor is a nagy bányavállalatok azért, hogy fogyasztókörüket bővítsék, széngazdálkodási szempontból teljesen indokolatlanul, sok esetben saját költségükön létesítettek jó minőségű szénfogyasztó berendezéseket, hogy azzal a vevőket magukhoz kössék. Másrészt károsan befolyásolja ezen igyekezetünket az a tény, hogy jelenlegi szénár rendszerünk eredményeként az ország egyik fő fogyasztóhelyén Budapesten — nem kis mértékben a fuvardíj különbségek miatt — a gyengébb minőségű szenek kalória-egysége lényegesen többe kerül, mint a jó minőségű szenek kalóriaegysége. A rendelkezésünkre álló adatok szerint Budapesten a tatai daraszén 1000 kalóriája 2,27 fillér míg a gyengébb minőségű nógrádi daraszén 1000 kalóriája 3,0 fillér a borsodié 3,38 fillér a szénnel kapcsolatos járulékos költségek figyelmen kívül hagyása mellett. A nógrádi szenek átlagban Budapesten 32%-kal a borsodi szenek átlagban Budapesten 49%-kal drágábbak, mint a tatai szén. Ez egymagában eléggé világosan indokolja azt, hogy a szénfogyasztók közül még azok is igyekeznek tatai és egyéb jó minőségű szenekhez jutni, akik arra műszakilag nincsenek ráutalva. Hozzávetőleges adatokkal tájékoztató számítást eszközöltünk a tekintetben, hogy pl. helyt Budapest, 1 hogyan lehetne a szénárakat kiegyenlíteni. Természetesen az árkiegyenlítést úgy kellene végrehajtani, hogy az ne csökkentse a szénbányászat bevételeit, sem pedig átlagban ne növelje a szénfogyasztók terheit sem, ami azt jelenti, hogy a jobb minőségű szenek bányaárát emelni, a gyengébbekét csökkenteni kellene. Ha az árkiegyenlítést budapesti paritásban hajtanánk végre, úgy a fővárostól
