Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA
takarítást irányoztunk elő, ezzel szemben a novemberi 9,32 Ft/q termelési költség és az 1948. évi előirányzott 8,55 Ft különbözete csak 77 fillér. Magyarázatul közöljük, hogy a januári tervezetnél az időközben beállott termelési plafont nem vehettük figyelembe. A termelés lefojtása és az ezzel kapcsolatos készletezési költségek igen nagy mértékben befolyásolják önköltségünket. Ezen felül fokozott mértékben kell intézkedéseket foganatosítanunk a minőség további megjavítása érdekében. Ez ismét súlyos költségnövekedést okoz, mely kitesz hozzávetőlegesen q-ként 21 fillért. A veszteség országos viszonylatban nem egyenletesen oszlik meg. Veszteségünk zöme a borsodi és nógrádi területekre korlátozódik. A borsodi kerületben elsősorban a MÁVAG és Rima célbányák fenntartása adja a veszteség legnagyobb részét. Ezen bányák deficites üzemének megjavítására már eddig is számos intézkedést tettünk, a bányák azonban műszaki szempontból olyan nagymértékben korszerűtlenek, hogy azoknak veszteség mentessé tétele hosszú időt és igen költséges beruházásokat igényelne. —Avasgyárak kalkulációjában ugyanis a bányaüzem vesztesége egy mellékes, alárendelt tényező volt. A bányaművelés nagy területen szétágazva történik, hatalmas szállítási költséggel. A munkásszállítás költsége is nagy terhet ró az üzemre. Ezenfelül a vasgyárak közelsége a bányamunkabérekre igen rossz hatással van. A vasgyárak munkásainak bérszintje magasabb, különösen magasabb a külszíni munkások bérénél. Ez az állandó összehasonlítás okozza azt, hogy a vasgyárak bányáiban vannak a legmagasabb munkabéreink. Ez a tény azután kihat a többi bányák béreire is, melyek a Rima- és MÁVAGbányák kierőszakolt magasabb bérére tudnak hivatkozni. A Rima- és MÁVAG-bányák február hónapban a következő képet mutatják: Létszám termelésveszteség Létszám V/nap V/hónap Ft/q Összesen Rima-bányák: Bánszállás 342 17 414 4,37 181 394 Ft Gyürki Gy. 1045 49 1171 5,35 626 217 Ft Somsály • 1151 87 2097 0,98 204 705 Ft Nádasd 367 26 614 2,28 140 356 Ft Kurittyán 297 28 682 0,83 — Salgó 595 41 978 2,13 208 588 Ft Összesen: 3797 248 5955 1 361 260 Ft