Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

az iparügyi miniszternek a helyes bányászati közigazgatás általános megoldását. A balesetelhárításra vonatkozólag nem volt érdemleges ellenvetés, a lényeg tehát az, hogy a hatósági szervek megerősítésére vonjunk be szakképzett bányamérnököket és vájárokat. Ami ennek financiális megoldását illeti, azt meg kell találni! Ennek a tehernek éppúgy be kell illeszkedni a büdzsébe, mint akár valamely más tételnek. A bányászati közigazgatási osztály részletesen dolgozza ki ezt a kérdést, úgy szervezési, mint pénzügyi szempontból. A balesetelhárítás végrehajtását a munkaadónak kell végezni. A balesetelhárítás az OTI-nak is érdeke, tehát a financiális részt nem a MÁSZ-nak kell vállalni, hanem az OTI-t is bele kell vonni, mert nyilvánvaló, hogy érdeke a biztosító intézetnek a rizikó csökkentése. Köszönöm a megjelenést és ezzel bezárom az értekezletet. Tisztázat. — UMKL B. Közig. r. i. 82 377/1947. A jegyzőkönyvhöz mellékelve van a jelenléti ív. Az értekezlet felszólalói a közölteken kívül: Fodor József (Bányász Szakszervezet) Esztó Péter ( Soproni Műegyetem) Binder Béla (Mérnök és Technikus Szakszervezet) Radnai Antal (MESZHART) dr. Ember Kálmán (Pécsi Bányakapitányság) dr. Székely Pál (Bányászati és Kohászati Egyesület) dr. Teszársz Géza (OTI) Kerényi István (Budapesti Bányakapitányság) dr. Pályi Márton (Ip. M. Ipari Szociálpolitikai, Munkásügyek Szakosztály) dr. Osváth Béla (Miskolci Bányakapitányság) Csillag József (Salgótarjáni Bányakapitányság) Halász (Alumíniumérc és Bányaipari Rt.) dr. Erpf Ede (Ip. M. B. Közig.) Csigó József (MAORT) Az értekezlet után a B. Közig, rendelettervezetet készített a bányarendészet átszervezéséről. Az 1947. december 20-án elkészült rendelettervezet bányarendészeti felügyeletet kívánt életre hívni a bányakapitányságokon belül. A közölt jegyzőkönyvben foglaltak alapján a felügyelők egyenlő számban bányamérnökök, illetve vájárok lettek volna. (A rendelettervezetet 1. UMKL B. Közig, r. i. 83 483/1947.) A rendelet nem jelent meg. 1948. augusztus 6-án a „Bányamunkás" utalva az újabb balesetekre, ismét követelte a bányarendészeti szabályzat módosítását. Hivatkoztak a szakszervezet egy évvel korábbi (199. sz. dok.) beadványára és az azt követő megbeszélésekre. Majd rámutattak: „az Iparügyi Minisztériumban azóta bekövetkezett örvendetes változások ellenére a bányamunkásság egészség- és életvédelme érdekében fontos intézkedések megvalósítására mind ez ideig nem került sor". („Módosítsák a bányarendészeti szabályzatot" — Bányamunkás, 1948. augusztus 6.) Megemlítendő, hogy a bányarendészet szervezetét 1949 végén módosították; a bányakapitányságokat megszüntették, feladatukat a Nehézipari Minisztérium Bányászati Főosztálya, illetve a minisztérium vidéki bányarendészeti kirendeltségei vették át (47 306/1949. eln. Nip. M.sz. r. — MK 1949/243.).