Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

elérte az 1938-as átlag 91%-át, a vájárok és az egyéb alkalmazottak aránya lényegesen rosszabb, mint 1938-ban volt. Akkor 2,5 fő jutott egy szénen dolgozóra, ma ez az arány 3,5. Az igazgatóság Dr. Láng János jelentését egyhangú határozattal tudomásul veszi. 4. napirendi pont [A MÁSZ Munkaügyi Főosztály vezetőjének jelentése; hozzászólások] Kubinyi István: A Társaság fizikai munkavállalóinak száma 1947. márciusában 48 915 fő, ebből szénen dolgozik 18 708, a külszínen 39 207 fő. A teljesítménynormák megállapítása 1946. augusztusában kellő gyakorlati tapasztalatok nélkül történt. Azóta a normák lassú csúszást mutatnak, ami egyrészt az egyéni teljesítmény csökkenésében, másrészt a bérek állandó emelkedésében jut kifejezésre. Január 1. óta igyekeznek ezt a csúszást megállítani, illetve a teljesítménynormát emelni. A kérdés megoldása rendkívül nehéz. Az üzemek utasítást kaptak, hogy a normát átlagban 20%-kal növeljék. Az ügyvezetőség részletes kioktatásban részesítette az üzemvezetőket, hogy a normaemelést minden esetben egyéni elbírálás alapján, a munkahely összes körülményére figyelemmel hajtsák végre, s ennek ellenére az üzemvezetőségek a normateljesítményeket lineárisan 20%-kal emelték, ami természetesen sok esetben igazságtalan eredménnyel járt és a munkásság körében általános visszatetszést szült. Hasonlóan nehéz kérdés a munkaidő problémája is. A felszabadulás óta kialakult gyakorlat szerint a beés kiszálláshoz szükséges idő a munkaidőbe beszámít. Ez pl. Dorogon azt eredményezi, hogy a munkásokat szállító ún. népesvonat reggel 6 órakor indul, a munkások 7—1 j2 8 óra tájban vannak a munkahelyükön, s 1 órakor már valamennyien a gyülekezőhelyen vannak újból, a 1/2 2 órakor a külszínre érő vonat indulási helyén. Ez a helyzet, ami a kollektív szerződéssel sem egyeztethető össze, azt jelenti, hogy a munkaidő átlag 6 órára csökken. Megkísérelték a helyzet megváltoztatását s ezt mind a helyi szakszervezet, mind a munkáspártok helyesnek és szükségesnek tartották. Mikor azonban a szakszervezet a tényleges munkaidőnek legalább egy órával való felemelése tárgyában gyűlést hívott össze (április 13-án), súlyos rendzavarásokra került sor, a szakszervezeti alelnököt, aki egyben a kommunista párt titkára is, tettleg bántalmazták, úgyhogy a munkásság fenyegető magatartása miatt kénytelenek voltak a változtatás keresztülvitelét elhalasztani. A külszíni munkavállalók létszáma 1946. augusztus 1. óta 10%-os örvendetes csökkenést mutat, az arány azonban még így is kedvezőtlen. Alliquander Ödön kimutatása szerint mintegy 5000 földalatti és földfeletti urasági bérben dolgozó munkavállaló elbocsátása volna indokolt. A maga részéről helyesebbnek tartja, hogy — ahol csak a természeti adottságok lehetővé teszik — a munkahelyek számát szaporítsák, s így a nem termelő munkavállalókat az új munkahelyekre átcsoportosítsák. A munkafegyelem helyreállítása érdekében a Társaság gyakran veszi igénybe az