Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

Nem lehet még a régi hiányos bányarendészeti szabály fenntartása mellett sem tökéletes 6—7 iparfelügyelő (bányakapitány) ellenőrzése, 50—60 ezer embert, az ország különböző részein elszórtan foglalkoztató, komplikált, napról napra változó üzemeknek. [így!] Fizikai képtelenség azt még csak feltételezni is, hogy személyes látogatásukkal ellenőrizni tudják az üzemet. A legelemibb követelmény, hogy bányakerületenként két bányamérnökből és két fizikai szakmunkásból, „a Bányamunkás Szakszervezet delegáltjából" legyen megszervezve a bányaipar ellenőrzése és felügyelete. A régi ellenőrzés abból állott a legtöbb esetben, hogy a bányakapitány megjelent a baleset megtörténte után a helyszínen a tény megállapítására. A tény megállapítása 90%-ig abból állott, hogy vagy a munkás gondatlanságát igyekezett megállapítani, vagy véletlen körülmények megállapítására törekedett, amiért nem terhelt senkit felelősség. Ilyenkor megtalálták a módját az életben maradt bányász befolyásolására. A balesetek tanúi részéről a jegyzőkönyvek felvétele után, ha elhagyták az irodát — a kihallgatás szellemétől telítetten mondogatták az érdeklődőknek, „hát minek súlyosbítanánk az életben maradtak helyzetét, úgysem öntünk életet azzal az elhaltakba". Ilyen módon történt a bányabárók felelősségének eltussolása. A biztonsági szabályzat hiányosságának igazolására idézem csupán a 20. § néhány mondatát, mely az üzemvezetőnek a munkahelyek látogatását írja elő így: „Kéthetenként legalább egyszer köteles az üzemvezető a munkahelyeket járni." Szerintünk olyan üzemvezetőre nincs szükség, aki kéthetenként csak egyszer látogatja a munkahelyeket, mert gyakran fordul elő, hogy munkahelyek két héten belül kimerülnek és új munkahelyek megkezdésének helyét meghatározni, irányát megadni az üzemvezető jelenlétére mindig szükség van. Nem jó és nem lehet felelősnek nevezni az olyan üzemvezetőt, aki távol tartja magát helyettese végrehajtásának ellenőrzésétől. A baleseteket sújtó-, robbanó és fojtólég, valamint az öngyulladásos tűzből áradó füstgázok (szénmonoxid) elleni védekezés hiánya; a fejtésekben szükséges biztosító ácsolatok hiánya és szabálytalan állítása; a robbanó anyagok szabálytalan kezelése; a gépesített folyosókon szállítás közben való járás, szerszám és üzemanyagok hordozása stb. idézik elő. Mindez a felügyeleti személyzet és a vájárok hiányos oktatásának, valamint ellenőrzésének hiánya miatt történhet. A sújtó- és ehhez hasonló légveszély elhárításának körülményeit nemcsak a felügyeletnek, hanem a munkahelyek vájárjainak is tudniuk kell. Ha eddig nem tudták, ezután meg kell tanítani őket. A dorogi szerencsétlenség törvényszéki tárgyalásán kiderült, hogy az üzemvezetés a legelemibb követelményről is megfeledkezett, mert a bánya szellőztetését szolgáló lég körforgásának részleteire sem tudott határozott felvilágosítást adni. Az ellenőrzés idejét illetően még a jelenlevő bányakapitány is azzal hárította el