Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

Budapest, 1946 vége—1947 eleje. AZ MKP MÁSZ PÁRTCSOPORTJÁNAK FELHÍVÁSA AZ ÜZEMI BIZOTTSÁGI VÁLASZTÁSOK ELŐTT Kartársak! Munkatársak! Mász központ dolgozói! A vállalat alkalmazottainak érdeke a legsürgősebben megköveteli, hogy mielőbb teljes hatáskörű üzemi bizottságot válasszunk. A kommunista pártcsoport abból kiindulva, hogy a MÁSZ dolgozóinak zömét kitevő kollektív szerződés hatálya alá eső alkalmazottak érdekeit helyesen képvi­selni csak azok tudják, akik maguk is a kollektív szerződés nyújtotta fizetésből kell hogy megéljenek, követeli: az üzemi bizottság megválasztásában csak a kollektív szerződés hatálya alá tar­tozó alkalmazottak vehessenek részt, és csak ezek lehessenek választhatók. A kom­munista párt üzemi pártcsoportja az általa jelölendő új üzemi bizottság feladatává teszi, hogy munkájukat a dolgozók érdekében, Rákosi elvtárs által kiadott utasí­tásának megfelelően végezzék: „a dolgozók jogos és a stabilizáció érdekeivel összeegyeztethető igényeit utolsó fillérig ki kell harcolni!" A kommunista párt által megválasztásra ajánlott üzemi bizottsági tagok meg­választásuk esetén vállalják a MÁSZ dolgozói legégetőbb problémáinak sürgős megoldását: A nyugdíjkérdés rendezését... olyképpen, hogy a különféle bányavállalatoktól a MÁSZ-hoz átvett nyugdíjpénz­tári tagok szerzett jogai teljes mértékben érvényesüljenek, akik pedig nem nyugdíj­pénztári tagok, egy létesítendő vállalati nyugdíjpénztárba a máshol eltöltött szol­gálati éveik megváltásának biztosítása mellett felvétessenek. A nökartársakra nézve hátrányosan megállapított illetményszén rendelkezés meg­változtatását ... úgy, hogy a férjezett és családos nők ugyanannyi szénilletményt kapjanak, mint a hasonló családi körülmények között levő férfi alkalmazottak. Az ideiglenes értelmiségi és fizikai dolgozók... legrövidebb időn belül történő véglegesítését, ha munkájuk megfelelő. A kommunista párt követeli az alkalmazotti létszámnak megfelelő 7 tagú üzemi bizottság választását és a két munkáspárt egy-egy üzemi bizottsági tagjának (elnök és helyettese) munka alóli felmentését, hogy a dolgozók érdekében megfelelően munkálkodhassanak.

Next

/
Thumbnails
Contents