Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

ésszerűtlen volna ma már elavultnak tekinthető gépekkel olyan általános gépesítést végrehajtani, mely pár év múlva esetleg kicserélésre szorulna. Erre való tekintettel, ott, ahol a régi vállalatoknak gépei nem voltak, vagy azok használata máshol volt fontosabb, átmenetileg kézi átíró rendszert kellett javasolni, mely rendszer mellett a pillanatnyi követelmények kielégíthetők lesznek és meg­marad a lehetősége annak, hogy az irodai gépimport megindulása esetén az egész adminisztráció a legkorszerűbb eszközökkel gépesíthető legyen. Ezt az eljárást a gép- és tőkehiányon kívül szervezéstechnikai okok is indokolták, mert ma, amikor olyan hatalmas vállalat adminisztrációját kell megszervezni, amilyen vállalat Magyarországon ez ideig nem működött, de az átszervezés alatt a munkamenet folytonosságát is biztosítani kell, helyesebb a fokozatos átszervezés és a kezdetleges vagy közepes adminisztrációt nem építeni fel olyan gépek alkalmazására, melyek nemcsak a gépeket kiszolgáló személyzet, hanem a szervezők előtt is ismeretlenek, illetőleg amelyeket csak leírásokból többé-kevésbé hézagosan ismernek. A kerületek szervezésével egyidőben folyik a központi adminisztráció megszerve­zése is. A központi adminisztráció az adminisztrációs főosztályon kívül a központi, kereskedelmi és beszerzési főosztályokon történik. Az adminisztrációs főosztály keretén belül a könyvelés kétféle rendszerben tör­ténik, éspedig az előkönyvelés és folyószámlák terén kézi átíró rendszerrel, a fő­könyvi számlák vezetése terén a Salgótól átvett könyvelőgépek segítségével. A Salgó­féle könyvelőgépek száma nem elég az egész könyvelési anyag feldolgozására, azoknak kicserélésére azonban jelenleg az előző bekezdésben foglaltakra való tekintettel nem lehet gondolni. A központi főosztály keretén belül a személyzeti osztály részére a legmodernebb személyzeti nyilvántartó rendszert dolgoztuk ki, mely már a legközelebbi napokban használatba is kerül. A statisztikai és kalkulációs osztály részére korszerű számoló­gépek beszerzését javasoltuk. Egyébként ennek az osztálynak felépítése szorosan összefügg a kerületek szervezésével, ahol az ezzel kapcsolatos kérdéseket már letárgyaltuk. A kereskedelmi főosztályon belül a számlázás és a szénstatisztika feldolgozása a Salgó-rendszer szerint a Salgótól átvett gépek alkalmazásával történik. A megnövekedett feldolgozandó anyagra való tekintettel a számlázó gépeket szaporítani kell, ezt a kérdést részben a MÁK-gépek átalakításával, részben pedig a MÁK-gépeknek Salgó kerületekben való használhatóságának biztosítása mellett, a kerületben levő Salgó-gépeknek a központban való munkába állításával bizto­sítjuk. A beszerzési főosztály adminisztrációjának egy része szorosan összefügg a kerü­letek szervezésével, hol ezeket a kérdéseket részletesen tárgyaltuk, a főosztály belső szervezetének esetleges módosítása későbbi időpontban fog bekövetkezni. A személyzeti osztály nyilvántartása szerint az egyes főosztályok személyzeti létszáma a következő:

Next

/
Thumbnails
Contents