Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

majdan kiszolgálásra, amelyek elsősorban az illető által képviselt párt érdekeit szolgálnák kizárólag. Osztályomon cca. 160 kartársam dolgozik. Ebből talán 10 pártonkívüli és cca. 6—8 kommunistapárti. A többi kolléga pártunkhoz tartozik. Úgy érzem ez a legfőbb bűnöm. Tekintve, hogy a szakmai tudásomat, mint a párthűségemet illetőleg, nehezen tudnak egyelőre oly elfogadható érvet találni, amellyel távozásomat előkészíthetnék, kénytelenek voltak oly eszközökhöz nyúlni, amellyel egy csapásra két legyet szeretnének agyonütni; éspedig: a szénelosztást, mint politikai és egyben gazdasági erőforrást megszerezni és egyúttal céljuknak megfelelően ezáltal személyemet elkedvetleníteni, illetve eltávolítani. Azt a munkakört — amelyet ma ellátok —, rosszul, rosszabbul vagy csak még rosszabbul lehet — a jelen körülmények között elvégezni. Az állandó rögtönzés s az állandó izgalomban tartás, a mindig új és még újabb elgondolások lehetetlenné teszik osztályomon is a belterjesebb munkát. Építeni és szervezni egy átvett csődtömeget, csak egy aránylagosan nyugodtnak és csendesnek mondható légkörben lehetséges. Ha ez nem teremtődik meg a vezetők és munkatársai között, az eredmény csak kapkodás és felületes munka lehet. Ez jellemzi ma az egész MÁSZ-t. Nem tudom mily irányzatnak a célja az állandó nyugtalanítás. Bán elvtársnak kellene elsősorban a nyugalmat és biztonságot a munkatársak százaiban megteremteni. Hitet kellene beléjük önteni, hogy azért, mert a mi pártunknak tagjai, hátrányosabb helyzetbe nem kerülhetnek azokkal a kollégákkal szemben, — akik vagy a másik munkáspártnak a tagjai vagy pedig pártonkívüliek. A külső jelenségek minden tekintetben azt mutatják, hogy a kollégák panaszai jogosultak. Ha a Kereskedelmi Főosztályt mint munkaterületet a párt elveszíti, megítélésem szerint — a bányászatban és ebből következőleg az iparban is pozíciót veszít. S ezen van a hangsúly Bán elvtárs — a folyamatos pozícióvesztésen. Bár nem szívesen foglalkozom saját személyemmel, befejezés előtt mégis kötelességemnek tartom Bán elvtárs figyelmét felhívni arra is, hogy a másik párt engem a Kereskedelmi Főosztály vezetőjének működésem megkezdése óta sohasem volt hajlandó elismerni és ennek leplezetlenül adta külső jeleit. Főosztályvezetői minőségemben a többi főosztályoktól eltérően sohasem tudtam tárgyalásokon egyedül résztvenni, mivel szemben számtalan olyan eset volt, amelyen csak helyettesem vett részt és személyemet a tárgyalásra meg sem hívták. Oly tárgyalásokon viszont, amelyekre csak én vagyok meghíva, helyettesem hívatlanul is megjelenik, és rejtély előttem, hogy miként szerez tudomást ezen megbeszélések időpontjairól. A Magyar Állami Szénbányák Központi Végrehajtó Bizottsága által kiadott rendelkezésekben, körlevelekben, hirdetményekben ugyancsak nem kezelnek a többi főosztályvezetőkkel egyenrangúan, mert vagy mindenütt kiteszik nevem mellé helyettesem nevét is, vagy pedig nevemet egyáltalán nem közlik a főosztálynál, holott az egyéb főosztályoknál mindenütt és mindenkor csak a főosztályvezető neve szerepel.