Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

II. AZ ÁLLAMI KEZELÉSBEVÉTELTŐL AZ ÁLLAMOSÍTÁSIG

eléggé ismertek főmegbízott úr előtt, ezen az úton vázolnám röviden, talán még így sem fölösleges egy kis helyzetképet nyújtani. Mindenekelőtt ki kell emelnem a termelés szempontjait. Ezeknél legfontosabb volna a munkafegyelem, amely azonban, sajnos nagyon gyenge lábon áll, sőt azt lehetne mondani, hiányzik. Ez ideig a munkaidő megtartását is hiába szorgalmaztuk. A műszakváltás a kollektív szerződés értelmében nem a munkahelyen történik, mert a munkaidőbe a be- és kiszállás ideje beszámítandó. Miután pedig Várpalotán ez egy teljes órát vesz igénybe, az effektív munkaidő 7 órára csökken. De még ezt sem tartják be munkásaink. Lelki hatásokkal, munkás öntudatra, az ipar fontosságára, a jó pénz megteremtésének feltételeire való hivatkozással stb. eredményt elérni nem lehet. Fegyelmi eszközök csaknem teljesen hiányoznak, mert súlyosabb fegyelmi büntetések nincsenek, az enyhébbekkel pedig elérni semmit sem lehet. Az üzemi bizottságok, amelyek itt már négyszer-ötször változtak, nem nélkülözik a megértő és jóakaratú elemeket, de csakhamar elvesztik az őket megválasztó munkásság bizalmát és „reakciósakká válnak". Ennélfogva a rend és fegyelem érdekében ők is hiába emelnek szót. Munkásaink élelemmel való ellátása a mai nehéz körülmények közt teljesen kielégítőnek nem mondható, de mindenesetre sokkal jobbnak, mint a gyári munkásságé. Az az általános panasz, hogy a hiányos táplálkozás miatt nem képesek nagyobb munkateljesítményre, nem helytálló, mert hiszen egyes gyárak teljesítménye már megközelíti a békebelit, a mienk pedig inkább csökken, mint emelkedik. Lényegesen jobbak a viszonyok ebben a tekintetben Dudaron, ahol a bányászat új, és a munkásnépet az a jött-ment elem, amely bányáról bányára vándorol, még nem fertőzte meg. Fentiekből megérthető, hogy Nógrádi államtitkár úrnak áldozócsütörtökre és rá következő vasárnapra teljes munkát elrendelő táviratára kénytelen voltam azt válaszolni, hogy a munkát nem rendelhetem el, mert úgy sem szálltak volna be, tehát ilyen rendelkezéssel mást, mint tekintélycsorbítást nem lehetett volna elérni. A fizetett szabadságok és az engedély nélkül való kimaradások is nagyon csökkentik a termelést. Átlag 390 munkás helyett (május hóban) most kb 330 a beszállók száma. Ezekből is sokat köt le főereszkénk biztosítása, amit a tartós fahiány miatt elhanyagoltunk, most amikor faellátásunk javult, fokozott erővel kell folytatnunk, mert hiszen ez az ereszke, illetőleg sikló a főütőere bányánknak. A munkabérek kifizetésével végre ajour vagyunk, az eddigi ilyen tárgyú panaszok tehát megszűntek, de most ennél sokkal súlyosabb jelentkezik, ti. az, hogy nem lehet a mai pénzért vásárolni. És éppen ebben rejlik a sok műszakmulasztás egyik oka: elmennek a munkások engedély nélkül is, terményért kaszálnak, és a távolabbi vidéken cserélgetnek. A mulasztott műszakok száma 80—90-ről kb. 120-ra, tehát közel 50%-kal emelkedett. Mezei munkák mellett, éjjeli műszakra jelentkeznek ugyan, de munkateljesítményük ilyenkor még kisebb.