Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
A kötetben szereplő nővérek életrajzi adatai
Baját, hogy a Dunántúlra meneküljön, végül a társulat Budapest, Mária utca 20. sz. alatti zárdájában vészelte át a háborút. 1524 Kákonyi Mária Michaela n ővér 1856-ban Kalocsán született. Az iskolanővérek tanítványaként ő volt az első, aki Kalocsáról a társulatba belépett. 1872-ben kapott beöltözést. Tanítónőként működött Baján és Kalocsán, majd megszerezte a polgári iskolai tanítónői oklevelet is. 1883-ig Kalocsán dolgozott a tanítónőképzőben, utána Bajára helyezték, ahol főnöknőként tevékenykedett. 1890-től 13 éven át Zomborban tanított. Az első általános káptalanon megválasztották tanácsosnőnek, és a kormányzótanács tagja maradt még 28 évig, egészen 1932-ben bekövetkezett haláláig. Közben általános titkárnőként is működött, tanított a polgári iskolában, majd az óvónőképzőben. Lefordította a társulati imakönyvet és az „Elmélkedő zárdaszűz” című művet magyar nyelvre, valamint Leberl Mária Szimplicia nővér közreműködésével megírta Franz Mária Terézia alapító főnöknő életrajzát. 1525 Kasza Mária Agréda n ővér 1902-ben született Péterrévén, 1929-ben kapott beöltözést. Házi nővérként dolgozott Budapesten 1934-ig, majd Kiskunfélegyházán volt szakácsnő 1936-ig. Ekkor utazott Kínába missziós nővérként. Tamingban teljesített szolgálatot 1946-ig. 1947-től Juanlingban kórházi munkát végzett. 1526 Kézai (Kurcz) Mária Prudentia n ővér 1897-ben született Külső-Szentgyörgypusztán, 1918-ban kapott beöltözést. Polgári iskolai tanárnőként dolgozott 1919–1925 között Vecsésen, 1925–1943 között Kalocsán. 1943 és 1944 között Újvidéken működött. A háború alatt Kiskőrösön, illetve Budapesten élt menekültként. 1945 februárjáról Kiskunfélegyházán tanított, ahol 1947-től főnöknői tisztséget is betöltött. 1527 Kindermann Mária Ignácia n ővér 1841-ben született Honnetschlagban (Csehország), 1859-ben kapott beöltözést. Tanítónőként működött Kalocsán, 1867-ben bekövetkezett haláláig. 1528 1524 HU-KFL-VI.7. A társulati tagok törzskönyve 1860-tól, 1099.; HU-MNL-BKML-XII.6. Budapest, Mária utcai zárda iratai. Dukai Mária Amancia dátum nélküli levele a generális főnöknőhöz; HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1932. május 14.; HUMNL-BKML-XII.22. Bajai ház törzskönyve, 1935/36; HU-MNL-BKML-XII.22. Bajai ház tanácsülési jegyzőkönyve, 1944. november 19. 1525 HU-MNL-BKML-XII.6. (P 1379. 18. tétel) Nekrológ elhunyt kedves testvéreinkről, 291–297. 1526 HU-MNL-BKML-XII.6. A társulati tagok statisztikai adatlapja. 1527 HU-MNL-BKML-XII.6. A társulati tagok statisztikai adatlapja. 1528 HU-KFL-VI.7. A társulati tagok törzskönyve 1860-tól, 9.; HU-MNL-BKML-XII.6. (P 1379. 18. tétel) Nekrológ elhunyt kedves testvéreinkről, 9–15. 467