Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Összegzés

bizonyítéka, hogy a politikai fordulatokat nyomon követve, már idejekorán elkezdte a felkészülést a bácskai zárdák esetleges visszatértére. Egyrészről a vezetőség nem vállalt el új alapításokat, munkaerőt tartalékolva így a bácskai házak számára, másrészről megtette a szükséges lépéseket, hogy a Szentszéknél magas rangú pártfogókat találjon az ügy – számukra kedvező kimenetelű – lebonyolítására. A II. világháború kezdetén, a várható eseményekre felkészülve, több nővér betegápoló tanfolyamot végzett. A társulat vezetőségének történelmi távlatokban való gondolkodását tanúsítja, hogy a generális főnöknő idejekorán elrendelte a háborús krónikák vezetését, az élmények megörökítését. Az utasítás hátterében – a Tanácsköztársaság idején szerzett tapasztalatok tanulságaként – talán az az előrelátó szándék állt, hogy az esetlegesen előforduló veszteségek dokumentálása jogalapot biztosíthasson egy későbbi kárpótlás esetén. A háború végének eseményei, a front közeledte azonban ellehetetlenítette az addig alkalmazott felkészülési, tervezési technikákat. A német megszállás felborította ugyan az iskolai élet rendszerét és a nővérek szokásos mindennapjait, mégsem eredményezett olyan nagymérvű kiszámíthatatlanságot, mint az orosz hadsereg megjelenése. A rémhírek és az általános zűrzavar közepette a nővérek nem tudták sem azt felmérni, hogy mi vár rájuk, sem azt eldönteni, hogy mely túlélési módszerek lesznek célravezetőek. Ezzel azonban nem voltak egyedül, hiszen a fennmaradt kortárs egyházi és civil források mindegyike azt erősíti meg, hogy az orosz katonák magatartását, az orosz megszállás következményeit senki sem tudta előre kiszámítani, erre nem tudtak előre felkészülni. Az előrelátás helyett a háború alatt a gyors helyzetfelismerés és az alkalmazkodás, valamint a szolidaritás és az egyházi védőháló segített a túlélésben. Néha a társulat meglévő, addig inkább hátránynak tartott geopolitikai adottságai bizonyultak hasznosnak. Például a kalocsai anyaház – többek között – annak köszönhette viszonylagos épen maradását, hogy egy aránylag kisebb vidéki vá

rosban, nem forgalmas útvonal mentén feküdt, illetve a Duna–Tisza közén nem hullámzott olyan sokáig a front, mint például a Dunántúlon. A kalocsai társulat „bölcsője”, a közösség „fundamentuma” tehát sértetlenül került ki a front átvonulásából, különösen azokhoz a n

ői szerzetes közösségekhez viszonyítva, amelyeknek központja vagy tartományháza a szétbombázott és lerombolt Budapesten volt. A háború utáni viszonyok szintén kevés teret hagytak a hosszú távú, előrelátó tervezésnek. Ekkor már nem a fegyveres, hanem az adminisztra-448