Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
Összegzés
kimutatások a nővérek nemzetiségi hovatartozására vonatkozóan, de vezetéknevükből, születési helyükből, a beszélt idegen nyelvekből, illetve a társulat geopolitikai helyzetéből kikövetkeztethető, hogy a közösség számára nem volt idegen az etnikai sokszínűség. A magyar származású nővérek mellett a kezdeti időben különösen sok német és cseh apáca működött, majd a társulat később egyre több sváb, szerb és horvát tagot számlált. Az etnikai heterogenitás egyrészről hatalmas többletet adott a társulatnak, hiszen működésüket ki tudták terjeszteni a többnemzetiségű területekre, idegen ajkú lakosokra. Ezen kívül az egész társulaton belül kialakult egyfajta elfogadás, nyitottság más népek, más kultúrák, más szokások iránt. Ez a tolerancia vezethetett a két világháború között a kínai missziós felkérés elvállalásához, valamint a II. világháború végén az orosz megszállással együtt járó konfliktusok kezelhető szinten tartásához. Mivel a nővérek közül többen beszéltek valamilyen szláv nyelvet, illetve sokuk számára már ismerős lehetett a szláv habitus, tudtak kommunikálni a szovjet katonákkal, ezáltal mérsékelni tudták az egyes fiókházak veszteségeit. Szintén a más kultúrák iránti tolerancia eredményezhetett olyan szituációkat, amikor mind az orosz katonák, mind a nővérek kiléphettek a győztes és vesztes fél szerepéből, ily módon – ha csak rövid időre is – semlegesítve a háború elembertelenítő hatását. Ugyanakkor az etnikai sokszínűségnek voltak árnyoldalai is. Az I. világháború után a délvidéki zárdák szerb származású nővéreinek egy része a feléledő nacionalizmus hatására örömmel fogadta a közösség kettéválását, az önálló Miasszonyunkról nevezett Bácskai Nővérek Társulat létrehozását. Szintén ezek az apácák voltak azok, akik 1941-ben, a Bácska és a bácskai nővérek újbóli magyar fennhatóság alá kerülésével ragaszkodtak egy újabb szeparációhoz. Az etnikai öntudat tehát több esetben is felülírta a szerzetesi engedelmesség fogadalmát. A II. világháború után a bácskai németek lágerekbe zárása, illetve a magyarországi német nemzetiségűek malenkij robotra hurcolása, valamint kitelepítése a társulat számára szintén nehéz helyzetet teremtett. Bár a nővéreket közvetlenül nem érintették ezek a rendelkezések, attól lehetett tartani, hogy a nagyszámú német nemzetiségű rendtag miatt az egész társulat negatív megítélés alá esik. Azok a nővérek pedig, akiknek családtagjai elszenvedték a represszív intézkedéseket, nem tudták függetleníteni magukat az eseményektől. A határmenti zárdák nyújtottak ideiglenes szállást a Bácskából menekült hozzátartozóknak, és többen próbálták rokonaikat kiszöktetni a koncentrációs táborokból. A társulat elöljárói megértéssel és együttérzéssel viseltettek az ilyen családi problémák iránt, szemet hunytak a szokatlan, olykor csak utólag engedé-446
