Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Az 1944–1946 közötti időszak - Veszteségek

intézményei.992 Természetesen az oroszok a zárdaiskolát sem hagyták érin ­tetlenül, azt is „meglátogatták”. Ekkor – „mint szükséges dolgokat” – el­vitték a fizikaszertárból a voltmérőt, a stopperórát, a homorú-domború tükröt, a földrajziból pedig az iránytűt. A tornateremben négy ugrózsá­molyról, valamint a „plintről” lefejtették a b őrt és azt is magukkal vitték.993 Mágocson az épület megrongálódása következtében az iskola könyvtári és szertári állománya súlyos sérülést szenvedett.994 Polgáron sem csak a fi ­ókház épülete károsodott. Csupán három-négy tanterem bútorzata maradt épen, az összes többi odaveszett. Hiányoztak továbbá a tanszerek és az ab­laküvegek.995 A ház állapota a bajai zárdáéhoz hasonlított. 996 Siklóson sok iskolai asztal és pad hasznavehetetlenné vált, a szertárak állománya meg­fogyatkozott. Olyan értékes felszerelések tűntek el, mint a vetítő- és mozi­gép, rádió, fényképezőgép, messzelátók, lencsék, drágakőutánzatok, vegy­szerek.997 A vecsési ház veszteségei – a többi zárda káraihoz viszonyítva – nem tűntek túl súlyosnak. Az ifjúsági könyvtár néhány kötete, a tornaterem felszerelése és a szertárak állománya elveszett ugyan, de ezen kívül csak négy üveg bort és néhány üveg befőttet vittek el a fosztogatók.998 992Kiskunhalason a n ővérek csak 20 fős internátust tartottak fenn. A nővérek létszáma nem érte el a 20 főt, a növendékeké pedig alig haladta meg a 400 főt, szemben a Constantinum 60 fős nővér- és 1000 fős növendéklétszámával. – Évkönyv Kiskunhalas 1944/45, (oldal­szám nélkül) március 13. 993Plint: ugrószekrény, svédszekrény. – Évkönyv Kiskunhalas 1944/45, (oldalszám nélkül) október 24. 994Évkönyv Mágocs 1945/46, 5. 995HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. december 10., 1945. április 28.; HU-MNL-BKML-XII.6. Polgári zárda iratai. Jegyzőkönyv a polgári zárda 1947. május 14–19-én megtartott hivatalos látogatásáról; HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő társulati értesítője 1945. december havában. 996Polgár községbe három és fél hónapi távollét után, január végén tért vissza két n ővér a kifosztott, romos zárdába. Az oroszok után elszomorító állapotok uralkodtak a házban. „Már február 3-án takarítani kezdett [egy nővér] az elhagyott lakásban. Bizony, az siral­mas látványt nyújtott. Piszok, korom, levert falak, kiégetett padló, összevagdalt bútor­darabok. Itt egy pult, se alja, se teteje, ott egy másik, mind a négy lába csaknem tövig le­fűrészelve. Az asztal tetején legalább egy mázsa dohányt megvágtak. Nagyon kevés van meg. De vannak idegen bútordarabok is a házban. Ki tudja, hol siratja azokat a gazdájuk. [...] Hihetetlen rendetlenség, szemét mindenfelé. Sötétben lábat lehet törni az árkokban, gödrökben. A kertajtónál egy autóroncs ékeskedik.” HU-MNL-BKML-XII.6. (P 1379. 28. tétel) A polgári ház története 1944. január 1-től. 997Évkönyv Siklós 1944/45, 1. 998HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. december 10., 1945. január 30.; HU-MNL-BKML-XII.6. Vecsési zárda iratai. Verney Kornél plébános Vecséstelepen, 1945. február 25-én kelt levele a generális főnöknőhöz; A generális főnöknő Kalocsán, 1945. május 1-jén kelt válasza a plébánosnak; Évkönyv Vecsés 1944/45, 2. 338

Next

/
Thumbnails
Contents