Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Az 1944–1946 közötti időszak - Veszteségek

Kisebb károkra azonban csak más forrásokban található utalás. 967 A n ővé­rek az újjáépítési támogatás igénylése céljából állították össze a tételes jegy­zéket. A segélyezésre rászorultak, hiszen 1945 őszén csak úgy tudtak in­ternátusi növendékeket fogadni, ha azok magukkal hozták a kollégiumi felszerelésüket, beleértve az ágyat és a szekrényt is. 968 Cegléden az orosz hadikórháznak berendezett iskolaépületből a nővérek 1945 januárjában már csak tanári könyvtáruk maradékait tudták kimenteni. Ifjúsági könyvtáruk teljes állománya és szertáraik minden felszerelése meg­semmisült, ezek összértéke – 1947-es értéken számolva – 321 000 forintot tett ki.969 Az oroszok elpusztították a ház minden berendezését, a n ővérek utolsó szekrényét is eltüzelték. A bútorkár 180 000 forintra rúgott. 970 Csillaghegyen a könyvtárból veszett el több kötet, viszont itt a szertári felszerelés és a bútorzat épen maradt.971 Dunapatajon az oroszok a ház pin ­céjében elrejtett értékek és holmik között okoztak sok kárt.972 A horgosi zár ­dát teljesen kifosztották, még a nővérek szerzetesi ruháját is elvitték.973 A hőgyészi zárdából szintén részletes kárjegyzék maradt fenn,974 amely azonban nem tartalmazza a veszteségek pénzbeli értékét. A lajstrom érde­kessége, hogy – előítéletektől és részlehajlástól mentesen – egyaránt feltün­tette a magyar és az orosz katonaság által okozott károkat is. 967„Ma sietve üzent be a vincellér, hogy azonnal menjünk ki, ha akarunk még sz őlőt. Ki is mentek, de már csak édeskeveset találtak, pedig volt még úgy 3 q-ra való. Az oroszok mindent elvittek, nem kell már aggódnunk a szőlőért.” HU-MNL-BKML-XII.22. Bajai ház krónikája, 1945. szeptember 19. 968HU-MNL-BKML-XII.22. Bajai ház krónikája, 1945. szeptember 7. 969Évkönyv Cegléd 1944/45, (oldalszám nélkül); Évkönyv Cegléd 1946/47, (oldalszám nélkül) 970HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. május 30., december 10., 1945. ja­nuár 30.; HU-MNL-BKML-XII.6. Ceglédi zárda iratai. A generális főnöknő Kalocsán, 1945. január 30-án kelt levele Taraba József esperes-plébánoshoz; A 25 éves ceglédi ház dísz­közgyűlésének jegyzőkönyve (1947. december 9. 12.); HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő társulati értesítője 1945. december havában; HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő körlevele 1946. március 13.; Évkönyv Cegléd 1946/47, (oldalszám nélkül). 971Évkönyv Csillaghegy 1945/46, (oldalszám nélkül). 972HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. december 10., 1945. január 30., 1945. április 28.; HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő társulati értesítője 1945. december havában; HU-MNL-BKML-XII.6. Dunapataji zárda iratai. A generális főnöknő 21/1945. számú, Kalocsán, 1945. január 19-én kelt levele az Érseki Hatósághoz. 973HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. december 10., 1945. április 28. 974HU-MNL-BKML-XII.6. H őgyészi zárda iratai. A szerzetesház kára (dátum nélkül). 331

Next

/
Thumbnails
Contents