Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
A társulat működése a trianoni Magyarországon kívül (1920–1944) - Bácska
A bácskai nővérek 1930 novemberében értesültek a két társulat szétválasztásáról.564 Hamarabb kapták meg a hírt, mint a kalocsai anyaház, az ál talános főnöknő ugyanis csak november 23-án vette kézhez a Szerzetesek Szent Kongregációjának erre vonatkozó, 4277/28. számú, 1930. október 23-án kelt dekrétumát.565 „A szerzetesek Szent Kongregációja, figyelemmel ama különös körülményekre, melyekben a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata, melynek anyaháza Kalocsa városában és egyházmegyében fekszik, forog, figyelemmel továbbá a főtisztelendő Belgrádi Apostoli Nuncius és a főtisztelendő Bácsi Ordinárius előterjesztésére, jelen határozat értelmében akként rendelkezik, hogy a nevezett Társulatnak minden egyes háza, mely Bácska területén van, mint Pápai Jogú Társulat különálló és elválasztott egy testületet képezzenek, melynek neve lesz: »A Miasszonyunkról nevezett bácskai szegény iskolanővérek társulata«, az összes jogokkal és ingó és ingatlan javakkal, és hogy minden egyes nővér ugyanabban az osztályban levőnek tekintessék és fogadalmának ugyanazon jogait élvezze, mint eddig. Megbízatik egyben a F[ő]t[isztelendő] Bácsi Ordinárius, hogy jelen határozatot az említett területnek új társulatot képező házaiban meghirdettesse és gondoskodjék arról, hogy ennek példánya az új társulat levéltárában és az egyházmegyei iratok között őriztessék.” A szeparációt, az elszakítást maga a püspök, Budanovich ajánlotta a Szerzetesek Szent Kongregációjának, holott a jugoszláv területen lévő házak kormányzása ugyanúgy megoldható lett volna provincia alakításával is, mint más szerzetekben és kongregációk ban. Feltételezhetően Budanovich püspök azon szándékát kell sejteni a dolgok ilyen alakulása mögött, hogy létrehozzon egy „saját”, szerb kötődésű és irányítású nővértársulatot a Bácskában.566 A magyar származású és magyar érzelmű nővéreket nagyon lesújtotta a szétválás híre. Reakcióikat jól tükrözik Kalocsára küldött leveleik. „Az általános közérzetem még mindig az, mintha most vezettek volna haza temetés után az anyám sírjától. [...] Ó, hogy ilyen árvaságra kellett jutnunk. Annak a kínai testvérünknek szabad 564A társulat szétválását 1930. november 19-én hirdették ki a bácskai zárdákban. 565HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1930. november 22., december 5. 566Egy bácskai n ővér szerint a magyar nővérekre csak addig lesz szüksége a püspöknek, míg kellő létszámú szerb tanítónővel nem rendelkezik a bácskai társulat. „15 év óta küzdünk, de mindig jobban éreztetik azt, hogy csak tűrt, szükség-emberek vagyunk, csak a pénzünk kell, hogy azzal neveljék a szláv utódokat. Budánovich püspök maga mondta nekem egy éve: »Csak addig tűrjenek és maradjanak, még nekünk lesz képzett tagunk!« Amilyen keservesen jutnak egy kész taghoz, azt lehetetlen kivárni [...].” HU-MNLBKML-XII.6. Általános Káptalanok. Az 1939. évi általános káptalan anyaga. 225